Infostart.hu
eur:
377.13
usd:
319.77
bux:
125638.09
2026. február 25. szerda Géza
Gyötrelmes napon vannak túl a Silk Way rali magyarjai

Gyötrelmes napon vannak túl a Silk Way rali magyarjai

Az eddigi talán a legnehezebb napot zárta a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Silk Way ralin, de a mezőny többi tagja is meglehetősen fáradtan érkezett meg az ürümcsi táborba szombaton - számolt be az Open Dakar Team.

Ahhoz képest, hogy egyelőre nem is a Góbi sivatag „szabja a feladatokat”, már ezen a napon is hatalmas dűnéket kellett megmászniuk a versenyzőknek a 250.37 kilométeres mért szakasz során.

„Nagyon nehéz nap volt, nekem mindenképp a legnehezebb" – mondta Szalay Balázs, aki a 14. helyen ért célba a szakaszon, az összetettben pedig a 12. pozícióból várja a folytatást.

"Négy napja küzdök gyomorproblémákkal, amelyek ma már a szakaszon is gondot okoztak, kétszer meg is kellett állni, mert olyan rosszul éreztem magam. Nyilván ebben benne van az is, hogy napok óta nem eszem reggelit és ebédet, és hiába vagyok viszonylag jól reggel, száz kilométer után elmegy az összes energiám. Kaptam most egy újfajta gyógyszert, remélem, ez hat majd, és persze az is jól jön, hogy most következik a szünnap. Egyébként a körülményektől eltekintve sem volt könnyű a szakasz: fel-le bukdácsoltunk egész nap, hatalmas dűnéket kellett megmászni, és rettenetesen meredek lejtőkön lejönni. Ha jól vagyok, ezt nagyon élveztem volna” - számolt be a versenyző.

Bunkoczi László mindehhez hozzátette, hogy negyven kilométerrel a cél előtt még egy defekt is nehezítette a dolgukat:

„Először azt hittük, hogy a féltengely tört el, mert olyan hangja volt, de nem tudtunk félreállni, hogy megnézzük, végül kiderült, hogy defektet kaptunk, úgyhogy kicseréltük a lyukas kereket, és mentünk tovább.”

A másik magyar egység, a kamionos kategóriában versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) trió is meglepődött a dűnék láttán:

„Soha életemben nem mentem még ilyen magas dűnéken, volt, amelyiknek háromszor kellett nekifutni, hogy feljussunk a tetejére” – mondta Kovács, aki a szakaszon a 12. helyen végzett, az összetettben pedig 9.

SILK WAY RALI

8. szakasz, Karamaj–Ürümcsi (össztáv: 436.34, ebbõl szelektív szakasz: 250.37 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 Maxi) 2:48:19, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008) 5:06 p h., 3. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 13:57 p h., ...14. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:12:20 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 3:13:51, 2. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 1:52 p h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 4:59 p h., ...12. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:37:00 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 21:10:16, 2. Despres 1:08:41 ó h., 3. Menzies 1:42:32 ó h., ...12. Szalay Balázs 4:44:42 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 23:29:34, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikiti n (orsoz , Kamaz) 9:54 p h., 3. Kolomy 20:26 p h., ...9. Kovács Miklós 7:01:40 ó h.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Kiderültek a számok: Oroszország olyan árat fizet a háborúért, amit már nem engedhet meg magának

Kiderültek a számok: Oroszország olyan árat fizet a háborúért, amit már nem engedhet meg magának

Oroszország súlyos válságba került, mind gazdaságilag, mind társadalmilag: Vlagyimir Putyin elnök vezetése egyre nehezebben tudja pótolni az ukrajnai háborúban elszenvedett, a NATO becslése szerint már 1,1 millió főt elérő veszteségeit, miközben katonai kiadásai 2021 óta megháromszorozódtak és a GDP 7,3 százalékára emelkedtek – írja a Handelsblatt az IISS friss jelentése alapján. A londoni intézet szerint Moszkva magas emberi és pénzügyi árat fizet a korlátozott területszerzését, miközben a globális fegyverkezési verseny tovább gyorsul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×