Infostart.hu
eur:
376.91
usd:
318.94
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Nadal és Wawrinka csap össze Párizsban

A kilencszeres bajnok Rafael Nadal három játszmában legyőzte Dominic Thiemet a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság második elődöntőjében, így a vasárnapi döntőben tizedik végső sikeréért léphet pályára Stan Wawrinka ellen.

A negyedik helyen kiemelt spanyol játékos és a negyeddöntőben a címvédő Novak Djokovicot búcsúztató, hatodikként rangsorolt osztrák teniszező mérkőzése jóval kevesebb izgalmat hozott, mint az első elődöntő Stan Wawrinka és Andy Murray között.

Ugyan Nadal rögtön az első adogatójátékát elvesztette, a folytatásban végig uralta a játékot, és összesen hat bréket bemutatva 2 óra 10 perc alatt győzte le Thiemet, akinek így a tavalyi tornához hasonlóan idén is az elődöntőig jutott.

Ezzel szemben a spanyol játékos tizedik Roland Garros-döntőjére készülhet, a párizsi salakon továbbra is egészen imponáló a mérlege: immár 78 győzelem mellett mindössze kétszer kapott ki. Előbb 2009-ben a negyedik fordulóban Robin Söderling, majd 2015-ben a negyeddöntőben Novak Djokovic győzte le. Az idei tornán hat mérkőzés alatt mindössze 29 játékot veszített.

Nadal azzal a Wawrinkával játszik vasárnap, aki úgy készül negyedik Grand Slam-döntőjére, hogy az előző hármat megnyerte, köztük 2015-ben a Roland Garrost is.

Eredmények:

férfiak, elődöntő:

Nadal (spanyol, 4.)-Thiem (osztrák, 6.) 6:3, 6:4, 6:0

korábban:

Wawrinka (svájci, 3.)-Murray (brit, 1.) 6:7 (6-8), 6:3, 5:7, 7:6 (7-3), 6:1

Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×