Infostart.hu
eur:
375.24
usd:
317.83
bux:
127535.6
2026. február 26. csütörtök Edina

Storck tudja, mivel lehet motiválni a fiatal focistákat

A kevésbé izgalmas erőnléti edzéseket is meg lehet kedveltetni velük Bernd Storck MLSZ-sportigazgató és szövetségi kapitány fia szerint.

A magyar U17-es válogatottnál gyakornokként dolgozó erőnléti edzővel a Nemzeti Sport készített interjút.

Ebből kiderül, hogy bár Alexander Storck a bochumi egyetemen sporttudományt és menedzsmentet tanult, három éve diplomázott, és az utóbbi területen kezdett el dolgozni, hamar rájött, hogy a számítógép előtti munka nem neki való.

Mivel az erőnléti edzőképzést is elvégezte Kölnben, és az UEFA-licencet is megszerezte, visszatérhetett a sportpályákhoz, ahova vágyott.

"Mielőtt az utánpótlás-válogatottnál munkába álltam volna, figyelemmel kísértem a felnőtteknél zajló munkát, figyeltem, ahogy ott dolgoznak, folyamatosan jegyzeteltem, ami már adott némi tapasztalatot" - nyilatkozta a lapnak, hozzátéve: tapasztalata szerint az erőnléti részhez tartozó gyakorlatok többségét a fiatal játékosokkal nehezebb megszerettetni.

"Teljesen érthető módon ők elsősorban a labdával akarnak foglalkozni, az én szakterületem viszont a mozgáskoordináció, a regeneráció, és a gyorsaság fejlesztése, ami kevésbé izgalmas számukra."

Mivel a válogatotthoz egyes játékosok fáradtabban, mások frissebben érkeztek meg, ezért egy szintre kell hozni őket.

"A legfontosabb feladat, hogy a futballistáinkat nemzetközileg versenyképes szintre hozzuk. Ebben fontos kiegészítő, például, a Catapult-rendszer, illetve az összes többi hasonló eszköz, amely a rendelkezésünkre áll. A mostani Eb előtt nyolc nap állt rendelkezésünkre, ami pont erre volt elég" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Furcsa fordulat történt a csehországi szénkitermelésben: a hivatalos adatok szerint tavaly 25,6 millió tonna szenet termeltek ki, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez azért érdekes, mert az ország hosszú távon éppen a szén fokozatos kivezetésére készül: több mint 250 év után februárban megszűnt a feketeszén-kitermelés az országban.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×