Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Elképesztő, amit Zidane-ék csinálnak

Elképesztő, amit Zidane-ék csinálnak

A Real Madrid újabb rekordot állított fel azzal, hogy története során tizenötödik alkalommal jutott az első számú európai klubkupa fináléjába. De akad még egy érdekesség, amelynek alapján a mostani generáció a legsikeresebb a királyi klubnál a Di Stéfano, Gento és Puskás nevével fémjelzett első korszak óta.

A Real Madrid 1956 és 1960 között sorozatban ötször is megnyerte a trófeát, ezt alighanem a legtöbb futballrajongó fejből tudja. De közvetlenül utána is akadt egy remek periódus: az 1961–1962-es idénytől kezdve öt éven belül háromszor is döntőt játszott.

A mostani gárda túltesz ezen, hiszen csak négy kiírás kellett a három döntőhöz, ráadásul a hatvanas évek első felének Puskás köré épített csapata egyszer (1966) nyert, a maiak már kétszer. S következik még a cardiffi döntő.

Elképesztő, amit Zidane-ék csinálnak

A kettő között egyetlen hasonló periódus akadt: az éppen a Juventus ellen megnyert, amszterdami döntővel kezdve, 1998 és 2002 között öt idény alatt háromszor nyert Raúl generációja, amely aztán az új évezred első éveiben, Zinedine Zidane és Luis Figo érkezése után a „galaktikusok” csapataként volt ismert. Nem mellékesen: a Real Madrid eddigi tizenöt döntőjéből tizennégyet e három korszakban ért el, a kivételt az 1981-es, a Liverpool ellen Párizsban elveszített finálé jelenti.

Nem meglepő hát, hogy a mostani döntőbe jutást is történelmi sikerként ünnepli a Marca és az AS, a madridi sportsajtó krémje. Zinedine Zidane bravúrjára (BEK/BL-győztes játékosként, egymást követő két évben BEK/BL-döntős edzőként) korábban csak Miguel Muñoz volt képes, de ő sem edzői karrierje első másfél évében.

Elképesztő, amit Zidane-ék csinálnak

Zidane nagyon elégedett volt a 2-1-es vereség ellenére, dicsérve a csapatát. Szavai igazolták, hogy a cél nem a győzelem volt a városi rivális ellen, hanem a továbbjutás. Dicsérte szinte minden játékosát, s elárulta, hogy Karim Benzema azt mondta neki, ő maga sem tudja, hogy tudta a döntő pillanatban elvinni a labdát az alapvonalon. (A francia csatárnak valóban ez volt talán a legnagyobb mutatványa az egész szezonban, de tegyük hozzá, hihetetlenül amatőr volt az Atléti teljes védelme ennél a szituációnál.)

Zidane külön is dicsérte Luka Modrićot és Iscót, meg Toni Kroost is, a spanyol és a nemzetközi sajtó pedig kiemelte még Keylor Navas teljesítményét, aki – a Marca szerint – nem védett még a szerda estinél jobban a 2016–2017-es idényben.

Elképesztő, amit Zidane-ék csinálnak

Ha már Iscónál tartunk: sokatmondó az AS egyik írása, amelynek a címe: Isco gondot okoz Zidane-nak Cardiffra. Arra a nyilvánvaló tényre hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben Gareth Bale felépül, a szülővárosában minden bizonnyal a kezdőcsapatba kerül majd, de a Real Madrid rengeteget veszítene Isco mellőzésével.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×