Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
321.3
bux:
130812.05
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Kulcsár Krisztián a MOB új elnöke

Kulcsár Krisztián a MOB új elnöke

A második fordulóban 108 szavazatot kapott Kulcsár Krisztián.

Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi tisztújító közgyűlésén.

Az első körben a három elnökjelölt közül Kulcsár Krisztiánra 83-an szavaztak, a győzelemhez azonban ekkor 84 voks kellett volna. Borkai Zsolt 54, míg Szabó Bence korábbi MOB-főtitkár 27 szavazatot kapott, így utóbbi kiesett a versenyből.

A második körben Kulcsár Krisztán 108, míg Borkai Zsolt - aki 2010-től irányította a szervezetet 51 voksot gyűjtött be, azaz a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója lett a MOB új elnöke.

  • A négy jelöltből alelnöknek Orendi Mihályt (114 szavazat) és Deutsch Tamást (102) választották meg. Gémesi György 65 voksot kapott, Magyar Zoltán pedig az elnökválasztás után visszalépett.
  • Az elnökön és az alelnökökön kívül az elnökségbe választották még Gyulai Miklóst, Imre Gézát, Kovács Antalt, Magyar Zoltánt, Markovits Lászlót, Pálinger Katalint, Schmidt Gábort és Vári Attilát.
  • A tizenöt tagú elnökségnek automatikusan tagjai a nemzetközi sportszervezetekben pozíciót betöltő személyek, Schmitt Pál és Gyurta Dániel a NOB rendes, Aján Tamás, a NOB tiszteletbeli tagja, valamint Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.
  • A felügyelő bizottság elnöke Dávid Imre lett.

"Egykori mesterem szavai jutottak az eszembe az elnökségi pályázat kapcsán: Ne próbáld! Tedd vagy ne tedd! De ne próbáld!" - kezdte a választás előtti bemutatkozó beszédét Kulcsár Krisztián, utalva a Csillagok háborújából Yoda szavaira.

Hozzátette: meggyőződése, hogy a sport nem sokban különbözik az élet más területeiről:

"Keményen kell küzdeni, és akkor sikereket érhetünk el. Nekem volt lehetőségem sporton és azon kívül, a civil szférában is tevékenykedni, sikereket elérni. Ezt a tapasztalatomat szeretném most kamatoztatni elnökként."

A világbajnok, csapatban olimpiai ezüstérmes párbajtőröző elmondta, programja a partnerségen alapszik.

"Elsősorban a sportolókkal és az edzőikkel való partnerségen. Mindenekelőtt a körülményeiken tudok javítani, és azon, hogy ne forduljon elő olyan, hogy a MOB elnöke nem tud időt szakítani valamelyikükre. Az elnöki poszt nem lehet másodállású funkció, nem lehet elérhetetlen a tagság számára" - fogalmazott, jelezve, partnere kíván lenni az állami sportirányításnak is, változást ígért, napi szinten együttműködést.

"Partnerséget ígérek a nemzetközi tagszövetségekkel, mert hiába a kiváló eredmények, a nemzetközi súlyunk ettől messze elmarad.

Nyelvtudásomnak, kapcsolatrendszeremnek köszönhetően ebben a munkában személyesen is aktívan veszek részt. Partnerséget óhajtok kialakítani a hazai üzleti élettel. Az állami támogatáson túl piaci alapú szerződésekre is szükség van. Hosszú távon ugyanis csak utóbbira lehet alapozni, hiszen az biztosít független gazdálkodást" - nyilatkozott.

Kiemelte, a kommunikáció terén többre van szükség, mint egy jó honlapra és sajtótájékoztatóra.

Úgy vélte, a MOB összességében jó úton jár, de válaszúthoz érkezett.

"Elengedhetetlen a piaci szereplők felé való nyitás és a sportlétesítmények utóhasznosításának felmérése, mert ez vezeti Budapestet a nagy álomhoz, az olimpiai pályázathoz" - jelentette ki Kulcsár Krisztián.

Korábbi tudósításunkat itt olvashatja.

Az új elnök ezután a sajtónak megerősítette, Svájcból mindenképpen Budapestre költözik, és a MOB vezetését - "legalábbis az első években" - ügyvezető elnökként képzeli el.

"Úgy tudom, az alapszabály ezt nem zárja ki" - fogalmazott a frissen megválasztott elnök, aki közölte, már szerdán munkába áll.

Beszélt arról is, hogy a Nemzetközi Vívószövetség részéről érdekkonfliktus áll fenn, hogy egyszerre töltse be a sportigazgatói, valamint a MOB elnöki tisztét. Ezért a svájci állását a jelenlegi formában fel kell adnia.

Kulcsár Krisztián elárulta: az elnökválasztáson számított erre az eredményre, mert a sportági szakszövetségek részéről érezte, hogy igény van a változásra. Ugyanakkor nem gondolja azt, hogy Borkai Zsolt bukott ember lenne.

Az új MOB-elnök céljai között a legfontosabbnak a partneri kapcsolatok kialakítását tartja a sportélet szereplőivel, valamint a média munkatársaival. Első fontos teendőjének azt tartja, hogy tájékozódjon arról: a sportágak, illetve az egyesületek milyen problémákkal küzdenek, és elnökként miben tud nekik segíteni.

Megemlítette, hogy Budapest olimpiai pályázatát mindig is fontosnak tartja majd. Miként azt is, hogy "javítsuk az eredményességet, először közép-, majd hosszútávon", amit szerinte a sportági bázisok kiszélesítésével lehet elérni.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×