Infostart.hu
eur:
388.65
usd:
330.38
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Rangadón javíthat a Fradi

A Ferencváros és a Vasas sem várja jó formában a két csapat szombati rangadóját, amelyet az OTP Bank Liga 27. fordulójának zárómérkőzéseként rendeznek.

A korábban listavezető angyalföldiek az előző öt bajnoki meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, négyet elveszítettek, a címvédő zöld-fehérek pedig az utóbbi három fordulóban csupán egy pontot szereztek. A Vasasból ezúttal is hiányzik majd az eltiltott védő, Hangya Szilveszter.

A két csapat közös történelme 1916. szeptember 17-én kezdődött, amikor 0-0-t játszottak egymással. Később még 39 döntetlen, 83 FTC-győzelem és 43 Vasas-siker született, vagyis ez lesz a 167. bajnoki találkozójuk. Az Üllői úti pályán a mérleg 37 hazai és 12 vendéggyőzelem mellett 15 döntetlen.

A mostani szezonban a Vasas augusztusban 2-1-re nyert a Groupama Arénában, majd novemberben a Bozsik-stadionban 2-2-t játszottak. Bár a jelenlegivel együtt még hét forduló van hátra a bajnokságból, amelyik fél elveszíti a rangadót, minden bizonnyal elbúcsúzhat a bajnoki címtől.

A listavezető Videotonnak az erőviszonyok alapján könnyebb dolga lesz, mint első számú üldözőjének, a Budapest Honvédnak. A székesfehérváriak a Mezőkövesdet fogadják Felcsúton, a kispestiek viszont a tavasszal még veretlen Paksot látják vendégül.

A Debrecen-MTK és a Haladás-Diósgyőr meccsek a kiesés, illetve a bennmaradás miatt lesznek fontosak.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

április 15., szombat:

Újpest FC-Gyirmót FC 18.00

Videoton FC-Mezőkövesd Zsóry FC, Felcsút 18.00

Budapest Honvéd-Paksi FC 18.00

Swietelsky Haladás-Diósgyőri VTK, Sopron 18.00

Debreceni VSC-MTK Budapest 18.30

Ferencváros-Vasas FC 20.30

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×