Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Horrorsérülése után már mosolyog a válogatott focista

A Gyirmót elleni mérkőzésen szenvedett kettős alkarcsonttörést a Videoton középpályása, Kovács István, akit a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban műtötték meg.

A játékost a klub sportigazgatója, Kovács Zoltán látogatta meg csütörtökön délután. A 25 éves futballista a körülményekhez képest jókedvű volt, elárulta, hogy az eset óta már sikerült valamennyit aludnia, valamint megköszönte szurkolóknak, hogy az eset után a nevét skandálták a gyirmóti stadionban és sokan jobbulást kívántak neki.

Kovács István bízik abban, hogy a szombati, Mezőkövesd elleni találkozón már a felcsúti stadion lelátójáról szurkolhat a többieknek - olvasható a vidi.hu-n.

Az együttes nevében Henning Berg vezetőedző kívánt gyors felépülést az ötszörös válogatott futballistának a Gyirmót elleni meccs után.

„Kovács István számára rendkívül balszerencsésen alakult a mérkőzés. Nehéz helyzetben van, hiszen jól játszott a csapat az elmúlt időszakban, ezért nem tudott bekerülni a kezdőbe, most viszont ott volt és jól is teljesített a sérüléséig. Az egész csapat vele van ebben a helyzetben, jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk neki” - jelentette ki a tréner.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×