Infostart.hu
eur:
376.47
usd:
319.47
bux:
126468.18
2026. február 25. szerda Géza

Hosszú Katinka kemény kihívása

Kétezerötszáz résztvevővel – köztük megannyi fiatal iskolással – szombat délelőtt elindult az „Univer24, Az Úszás ünnepe” nevű rendezvény, melynek keretében huszonnégy órán át úsznak a kecskeméti uszodában. A megnyitón részt vett Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki ebből az alkalomból nyújtotta át Hosszú Katinkának a FINA hivatalos diplomáját a riói olimpián 400 vegyesen úszott világrekordjáról - számolt be hírlevelében a MÚSZ.

A harmadik alkalommal megrendezett 24 órás úszóesemény megnyitóján igazi meglepetést szerzett Bienerth Gusztáv, a MÚSZ elnöke, amikor maga mellé szólította Hosszú Katinkát.

„Nincs szebb feladata egy elnöknek, mint ami most fog következni”, mondta a szövetség vezetője, majd átnyújtotta a háromszoros olimpiai bajnoknak a FINA hivatalos diplomáját, amely a nemzetközi szövetség díszes igazolása Hosszú Katinka Rióban, 2016. augusztus 6-án, 400 vegyesen úszott 4:26.36 perces világrekordjáról. Bienerth Gusztáv ezután köszönetet mondott Katinkának, majd angolul edző-férjének, Shane Tusupnak is.

Szintén megköszönte a bajnoknőnek a 24 órás esemény felkarolását Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, aki elmondta: „az eseményt jelen formájában Katinkával álmodtuk meg közösen, mert mi itt úgy éreztük, mernünk kell nagyot álmodni. Már akkor megtettük ezt, amikor elkezdtük építeni ezt az uszodát, majd következett a huszonnégy órás úszás, amelynek egyik fontos üzenete, hogy a tradíció mellett a jövőre is figyelmet fordítunk, hiszen számtalan fiatal lesz itt a medencében.”

Hosszú Katinka kijelentette, „nem is tudok jobb ünnepet kitalálni, mint hogy egész nap ússzunk”, majd hozzátette, bajaiként a régi uszodában rengeteget versenyzett Kecskeméten, de nagy öröm, hogy a jövő generációi már ilyen nagyszerű létesítményben készülhetnek.

Hosszú Katinka egyébként maga is vállalt néhány hosszt a 24 órás viadal első órájában, hiszen csapata, az Iron Corporation különversenyre hívta ki az esemény névadójának, az Univernek a váltóját. Hosszú Katinkán, valamint a Törös Károly vezette Bácsvíz-Kecskemét úszóin kívül a vízilabdázók sztárjai is ott voltak a vízben, az olimpiai bajnokokat Kis Gábor és Székely Bulcsú képviselte, míg a hölgyeket Takács Orsolya világ- és Európa-bajnok.

A szervezők elmondták, hogy bár a viadal nem verseny, a cél az, hogy a legutóbbi alkalommal felállított 78.3 kilométeres csúcsot megdöntse valamelyik résztvevő csapat a vasárnap délelőtt 11 óráig tartó úszás során.

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×