Infostart.hu
eur:
381.39
usd:
323.42
bux:
128559.55
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Így készül Tokióra a magyar sikersportág

A három magyar aranyéremmel záruló riói olimpia után a magyar kajak-kenu sport megkezdte a felkészülést az új idényre, egyben az új olimpiai ciklusra.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség tavaly év végén megválasztott elnöke pénteken mutatta be a sportág új szakmai stábját a sajtó képviselőinek. Az öttagú csapat kapitánya, Doma Gergő, szakmai igazgató lesz, mellette Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány, Dónusz Éva, utánpótlás szövetségi kapitány, Weisz Róbert, a parakenu és maratoni szakág vezetője és Storcz Botond, a szlalom szakág sportszakmai fejlesztéséért felelős vezető viszi tovább a versenysport területét az elkövetkező négy esztendőben.

„Az elmúlt időszakban a legfontosabb feladatunk az volt, hogy felálljon ez az új szakmai stáb, amellyel megkezdjük az elődök által kijelölt úton a felkészülést a tokiói olimpiára. A kormány kiemelt támogatása révén kijelenthetjük, hogy nyugodt utunk lehet, és a plusz forrásoknak köszönhetően új dolgokat is el tudunk indítani a sportágban. Sportágunkról köztudott, hogy szeretünk új kihívásokat magunk elé állítani, így a versenysport mellett a szabadidősportban is igyekszünk még inkább jelen lenni. Ami a versenysportot illeti, az idén nem lesz könnyű évünk, mert a világ egyik legeredményesebb sportolója, az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta anyai örömök elé néz. Nagy örömmel fogadtuk decemberben a bejelentését és minden támogatást megadunk neki ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a szülés utáni visszatérése a sportágba” – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

Doma Gergő, szakmai igazgató úgymond csapatkapitányként ténykedik majd az új olimpiai ciklusban.

„Az általam vezetett szakmai csapatnak a magas színvonalú kiszolgáló háttér kialakítása az egyik legfontosabb feladata, no és az, hogy még az idén beindíthassuk a kajak-kenu specifikus egészségügyi központot a szövetség épületében, amely rengeteg segítséget nyújt majd a rehabilitáció és a legális teljesítményfokozás területén – idézi Doma Gergőt a szövetség honlapja.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány már vázolta az új válogatási elveket is, ez elsősorban a férfi kajak szakág tekintetében hozott jelentős változásokat.

„Szeretnénk, ha a Rióban szerényebben teljesítő férfi kajak és kenu szakág egy picit megerősödne, előbbiben a női szakág eredményességének mintája alapján az egyes és páros teljesítmények alapján állítjuk majd össze a négyeseket az idei világversenyekre, – hangsúlyozta a kapitány, aki elmondta, hogy az idei szezon legfontosabb versenye a világbajnokság és az Európa-bajnokság mellett a májusi szegedi világkupa lesz.

Dónusz Éva utánpótlás kapitány a fiatalok menedzselését hangsúlyozta, és azt, hogy az elmúlt évek kiemelkedő sikerei továbbra is garantálhatóak lesznek az utánpótlás korosztályban.

„Hüttner Csaba felnőtt kapitánnyal összedolgozva, közös edzőtáborok, felmérések és az ifjúsági, U23-as és felnőtt csapat közös működtetésével visszük tovább ezt az eredményességet. Reményeim szerint a jelenlegi utánpótlás csapatból Tokióig legalább három-négy versenyző beépülhet a felnőtt válogatottba.” – fogalmazta meg céljait Dónusz Éva.

Weisz Róbert, a paraszakág vezetőedzője nem csak azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy Suba Róbert révén a riói paralimpián éremmel mutatkozott be a magyar parakenu sportág, hanem, hogy a hat paralimpiai számból négyben pontszerző helyen zártak a magyar versenyzők.

„A lehetőségeink pedig bővülhetnek, hiszen a nemzetközi szövetség 2020-ban már kenus számokat is tervez majd a tokiói paralimpián – fogalmazott a szakember, aki a maraton szakágról is szót ejtett: a sikereink zálogát ma már nem csak a beérett versenyzők, Csay Renáta és Kövér Márton jelentik, de azok a fiatalok is, akik az elmúlt esztendőben felnőtt világbajnoki dobogón tudtak zárni.

Storcz Botond korábbi felnőtt szövetségi kapitány 2017-től a másik olimpiai szakág, a szlalom kajak-kenu szakmai fejlesztéséért felel. A fejlődéshez jó alapot ad a Kemény Ferenc kormányprogram keretében Csepelen megvalósuló új Extrém park, amely otthona lesz ennek a szakágnak.

„Mondani sem kell, hogy ez mekkora lökést adhat ez a szakágnak, amelyben egyébként minden olimpián négy aranyérmet lehet megszerezni! A nemzetközi versenyeken én is láttam, hogy mennyire látványos és népszerű a szlalom, mi jelenleg egy honosított szlovák és egy Szlovéniában élő, utánpótláskorú magyar versenyzővel számolhattunk, a cél az, hogy Tokióban, vagy a 2024-es olimpián már legyen a szakágnak indulója és hosszabb távon a szlalomban is komoly tényezővé váljon Magyarország” – mondta Storcz Botond.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×