Ilyen volt Risztov Éva első civil napja - fotó
Risztov Éva dolgozni kezdett: fotózás Dobó Katával, majd ebéd az egyik legmenőbb étteremben!
Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt
Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött
Erre költiEgymillió dollárt kap Budapest
újonnan telepítveMűholdfelvételek leplezték le Irán fegyverrendszerét
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint
Az MNB kamatdöntő ülésére figyeltek ma főként a befektetők, délután pedig meg is kapták a várt jelzést: az MNB közel másfél év után 25 bázisponttal, 6,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát. Bár a bejelentést követő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök hangsúlyozta, hogy az MNB nem köteleződik el kamatcsökkentési ciklus mellett, a forint nem reagált érdemben a hírekre. A magyar fizetőeszköz árfolyamában a mai nap sok irányváltás következett be, de az elmozdulások egyike sem volt igazán jelentős: az euró és a dollár jegyzése is mintegy 1,5 egységnyi sávban ingadozott.
Durván megszedheti magát, aki ezekbe a papírokba rakja a pénzét: most elárulták a titkos a befektetési guruk
Az SPB elemzése szerint a befektetésre ajánlott minősítéssel és megfelelő likviditással rendelkező állampapírok, illetve vállalati kötvények felé érdemes fordulni.
Russian soldiers tell BBC they saw fellow troops executed on commanders' orders
Four men expose the horror and brutality of conditions in the Ukraine war, with two saying they saw soldiers being shot for refusing orders.





