Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.57
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Halálos beteg kisfiú lett az angol sztárcsapat kabalája

Halálos beteg kisfiú lett az angol sztárcsapat kabalája

Bradley Lowery, a súlyos rákbeteg ötéves kisfiú volt az Everton csapatának kabalafigurája a Manchester City elleni Premier League-rangadón.

A labdarúgó-mérkőzés ezúttal rendhagyó módon kezdődött, mert az Everton csatára, Romelu Lukaku a karjaiban vitte a kis Bradleyt a pályára, és ő végezte el a kezdőrúgást a szurkolók éljenzése közepette.

A fiúnál 2013-ban diagnosztizálták a rák egyik ritka, jelenleg gyógyíthatatlan fajtáját. Az édesanyja, Gemma Lowery még decemberben hozta nyilvánosságra, hogy az orvosi vélemények szerint egyik eljárás sem tudja meggyógyítani a fiát, pedig csak az Egyesült Államokban 700 ezer fontnyi adományt gyűjtöttek a javára.

Az egyébként Sunderland-szurkoló kisfiú szeptemberben már ott volt a pályán, amikor a kedvencei éppen az Evertont fogadták bajnoki mérkőzésen. Akkor a vendégek is gyűjtésbe kezdtek, és 200 ezer fontot adományoztak Bradleynek, most pedig azért hívták el egy hazai mérkőzésükre is, hogy még több támogatót tudjanak megnyerni az ügyének. 

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×