Infostart.hu
eur:
390.48
usd:
330.98
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Már nincs válságos állapotban a volt Formula-1-es sztár

Egy szingapúri kórházban kezelik Stirling Mosst. A Formula-1 87 éves legendáját még december 22-én szállították be egy mellkasi fertőzés miatt, és a most kiadott közlemény szerint noha komplikációk adódtak, már stabil Moss állapota.

Mosst a legjobb olyan F1-es versenyzőként emlegetik, aki nem tudot világbajnokságot nyerni, elsősorban azért, mert az ötszörös vb-győztes Juan Manuel Fanhio volt a csapat- és kortársa. Sorozatban négyszer lett második az autós gyorsasági sorozatban, és 16 futamot nyert.

Most a saját honlapján jelent meg a közlemény, amely szerint december 22-én kellett kórházba szállítani, és a fertőzés súlyossága miatt az állapota a vártnál lassabban javul. A beszámoló szerint Moss jó hangulatnak örvend, csupán az bosszantja, hogy nem tudott karácsonykor hajóútra indulni a barátaival.

Moss csak 2011-ben hagyott fel a versenyzéssel, 81 éves korában még indulni akart saját, felújított Porschéjével a Le Mans-i pályán a legendák versenyében. 

2010 márciusában súlyos baleset érte, saját házában beleesett a liftaknába, és három emeletet zuhant, de megúszta láb- és bokatörésekkel, de négy hónappal később már versenyzett.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×