Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
318.35
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Az ágy alá bújt letartóztatása elől az olimpiai vezető

Letartóztatták Ben Ekumbót, a Kenyai Olimpiai Bizottság egyik alelnökét. A gyanú szerint köze van ahhoz, hogy a riói olimpián eltűnt közel 800 ezer dollár, illetve nagy értékű sportfelszerelés.

Ekumbót nairobi otthonában, az ágya alá elbújva találta meg a lakást átkutató rendőrség.

Ő már az ötödik kenyai olimpiai vezető, akit őrizetbe vettek az augusztusi riói játékok óta. Stephen Arap Soin, az ország ötkarikás delegációjának vezetőjén 250 ezer dollárt kérnek számon, ez az összeg a sportolók utaztatásának, szállásának keretéből hiányzik. Pius Ochienget, a Kenyai Olimpiai Bizottság másik alelnökét, valamint Francis Kinyili Paul főtitkárt sportfelszerelések ellopásával gyanúsítják. Mindannyian tagadják bűnösségüket, és óvadék ellenében szabadlábon védekeznek. Rajtuk kívül Fridah Shiroya, a helyi olimpiai bizottság kincstárnoka is őrizetbe került rövid időre, de ellene ejtették a vádakat, és várhatóan a többiek ellen fog tanúskodni.

Kenyában nemcsak az olimpiai bizottság, hanem az atlétikai szövetség vezetőivel szemben is nyomozás folyik vesztegetés és szponzori pénzek eltüntetésének vádjával. Az olimpiai szereplést több botrány is megzavarta. Michael Rotichról, az atlétikai válogatott vezetőjéről kiderült, hogy pénzért cserébe értesítette országa sportolóit a küszöbön álló doppingvizsgálatokról, ezért a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) etikai bizottsága felfüggesztette az engedélyét, és haza kellett utaznia Rióból. Egy atlétaedző, John Anzrah pedig az egyik sportoló akkreditációjával élt vissza a faluban.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×