eur:
392.71
usd:
362.55
bux:
72132.83
2024. július 8. hétfő Ellák

Régi sérelmek miatt nem csitul az úszóbotrány

Nem csitul a kedden kirobbant botrány a magyar úszósportban. Legutóbb a korábbi sportért felelős államtitkár, az olimpiai bajnok Czene Attila bírálta a szövetség vezetését, amely időközben bizottságot állított fel a problémák feltárására.

Az elmúlt napokban kapott bírálatok miatt vizsgálóbizottságot állít fel a Magyar Úszó Szövetség elnöksége. A testület a versenyzők problémáit igyekszik feltárni. A bizottságban helyet kapott az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László, Tóth Ákos egyetemi tanár, Halász Sarolta, a szövetség gazdasági igazgatója és Ugrin Tamás ügyvéd.

Időközben a korábbi sportért felelős államtitkár, az olimpiai bajnok Czene Attila is bírálta a szövetség vezetését. A korábbi vegyesúszó a Lokálnak azt mondta, diktatúra van a szövetségben, és ez már az ő idejükben is így volt. Sokan egzisztenciájukat féltve nem mernek vagy nem akarnak megszólalni az alig leplezett fenyegetések miatt, és ezen valahogy változtatni kell – tette hozzá a korábbi sportért felelős államtitkár.

A héten a magyar úszó válogatott meghatározó tagjainak többsége komoly bírálatokat fogalmazott meg. A nyilatkozatháborút kedd este a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyílt levele indította el. A világklasszis úszó

továbbra is kifogásolta a versenyzők számára biztosított feltételeket és azt, hogy szerinte

Gyárfás Tamás kizárólag azért ülhet a pozíciójában, mert az úszók hozzák az eredményeket, és a szövetség vezetése az úszókat és klubokat is sakkban tartja vagy megfélemlíti, ezért Gyárfás Tamást lemondásra szólította fel.

A szövetség elnöke szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: nem távozik, és nyitott a konfliktus megoldására.

„Nem mondok le, mindenre nyitott vagyok. 87-szer köszöntem neki, most már én sem köszönök neki, mert úgy sem köszön vissza. Lehet, hogy ez felingerelte, de mit tehetnék? Térdeljek le? Ha kell, ha ezen múlik, letérdelek, jó fotó lesz” - fogalmazott Gyárfás Tamás.

Időközben többen támogatták Hosszú Katinkát. A szintén olimpiai bajnok Gyurta Dániel szerint jelenleg nincs rend a magyar úszás körül, és bízik benne, hogy rövid időn belül olyan döntések születnek a sportvezetésben, amelyek változást hoznak.

Az Újpest versenyzőjéhez csatlakozott klubtársa, az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka is, aki ösztönözte, hogy mielőbb szülessenek meg azok a döntések, amelyek szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészüléshez.

A BVSC-s Bernek Pétert képviselő cég azt tette közzé, hogy a szövetség nem tekint egyenrangú partnerként a versenyzőkre.

Csütörtökön a Verrasztó-testvérek, Evelyn és Dávid, majd Kozma Dominik is jelezte, kiállnak az ügyért, amely a reformokat sürgeti.

Hargitay András, a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az oldaná meg a konfliktust, ha a felek leülnének beszélni.

„A Magyar Úszó Szövetség mindenfajta lehetőséget megadott neki, hogy a felkészülését segítse. Le kellene ülni megbeszélni ezeket a dolgokat. Ott akadtak meg a tárgyalások, hogy nincsenek tárgyalások” - mondta Hargitay András.

A szövetség keddi közleményében arról is írt, hogy a sors ajándéka, hogy Hosszú Katinka találkozott Shane Tusuppal, férjével és edzőjével, akivel bámulatos eredményeket értek el. Hozzátették: a sportvilágban a professzionalizmusnak a legteljesebb mértékig helye van, de Shane Tusup fellépése és stílusa többek számára egyre inkább elfogadhatatlanná válik.

Időközben Hargitay András szövetségi kapitány visszautasította Czene Attila vádjait. A szakvezető nem érti, Czene Attila honnan veszi, hogy diktatúra van a szövetségben, hiszen a sportág közelében sem látják. Hargitay András úgy fogalmazott: sokan régi sértettségek miatt csapnak oda, de az állásfoglalásoknak nincs tartalmuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. július 7. 20:13
×
×
×
×