Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Magyar bronzérem a budapesti asztalitenisz Eb-n

Madarász Dóra és Pergel Szandra duója 3-1-es vezetésről 4-3-ra kikapott a szombat délutáni elődöntőben, így bronzérmet szerzett a női párosversenyben a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A Szekszárdot erősítő, 23 éves Madarásznak ez a harmadik Eb-bronzérme, a 27 éves, budaörsi Pergel pedig másodszor állhat fel a dobogó harmadik fokára kontinensviadalon.

A magyarok ezzel a bronzzal zárták a Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó viadalt.

Az ötödik helyen kiemelt kettős német ellenféllel, a hetedikként rangsorolt Kristin Silbereisennel és Sabine Winterrel csapott össze a döntőbe jutásért, s a kezdés magyar szempontból álomszerűen alakult. A hazai páros 8-2-re elhúzott, s bár az ellenfél még felzárkózott, ez kevésnek bizonyult, s az első szett Pergeléké lett. A másodikban a németek 7-3-as vezetésénél "ébredtek" a magyarok, de sikerült egyenlíteniük, majd fordítaniuk, 10-8-nál pedig ismét értékesítették játszmalabdájukat, így a többezres közönség legnagyobb örömére két szett után 2-0 volt az állás "ide".

A harmadik felvonásban 4-3-as magyar vezetésnél időt kért a rivális, majd csinált hét pontot úgy, hogy a magyarok csak kettővel tudtak válaszolni, s bár 10-6 után még 10-8 lett, ezt a szettet a németek nyerték. A szusszanásnyi szünet után 4-0-lal nyitották a negyedik játszmát Madarászék, majd 6-1 és 10-2 lett, de miután négy szettlabda is kihasználatlanul maradt, időt kért Harczi Zsolt edző. Ez használt, a következő labdamenet már a magyaroké lett, s a 3-1-es vezetéssel karnyújtásnyira került a döntő.

Az ötödik szettben sokáig fej fej mellett haladtak a felek, majd 7-5-re, 8-6-ra és 10-8-ra a németek vezettek, s végén sem hibázva 3-2-re szépítettek. A hatodik felvonás eleje is az ellenfélről szólt, s bár a magyarok 7-3-as hátrányból még megpróbáltak visszakapaszkodni, ez nem jött össze, így - akárcsak délelőtt, a negyeddöntőben - jöhetett a döntő játszma.

Ebben az első két pont a magyaroké lett, utána azonban izgalmas csatát láthatott a publikum, egyik páros sem tudott egy pontnál többel ellépni. 9-8 után aztán 10-8 lett a németeknek, s bár egy szerencsés labdával még sikerült szépíteni, a rivális egy csuszával "vágott vissza", így odalett a fináléba jutás.

Madarász Dóra és Pergel Szandra a drámai csata után rendkívül csalódottan nyilatkozott.

"3-1 után némileg megfordult a játék, ott egy kicsit elveszítettük a fonalat, nekik pedig minden összejött. A döntő szettben viszont szerintem mi voltunk a jobbak, 7-6-nál balszerencsésen eltaláltuk Silbereisen ütőjét egy pörivel, a 10-9-nél történt poént pedig nem is tudom leírni..." - értékelt az MTI-nek Pergel.

"Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz. Végig mi domináltunk, 3-1 után azonban problémáink adódtak a szervafogadással" - mondta Madarász.

Arra a kérdésre, hogy ha az Eb előtt valaki azt mondja, bronzérmesek lesznek, elfogadták volna, Pergel a következőt válaszolta: "Igen el, azzal a feltétellel, hogy ne mesélje el az elődöntőt."

A női párosok elődöntői előtt egy kis ünnepségre került sor a Tüskecsarnokban, a magyar szövetség vezetősége és a játékostársak hivatalosan is elbúcsúztatták a válogatott korábbi erősségét, a visszavonult Jakab Jánost, aki egyesben ötszörös magyar bajnok, 2008-ban pedig olimpikon volt.

Közben férfi egyesben a második helyen kiemelt játékos is búcsúzott: azok után, hogy az első kiemelt, címvédő német Dimitrij Ovtcharov pénteken kiesett a második fordulóban, szombaton a fehérorosz Uladimir Szamszonov is befejezte a szereplését, őt a magyarból osztrákká lett Gárdos Róbert verte meg 4-3-ra a 16 között. Negyeddöntős a finn-magyar kettős állampolgárságú, s a magyar bajnokságban, a BVSC-ben játszó Oláh Benedek is.

Eredmények:

női páros, elődöntő:

Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német)-Madarász Dóra, Pergel Szandra 4-3 (-7, -8, 8, -6, 8, 6, 9)

Shan Xiaona, Petrissa Solja (német)-Daniela Dodean Monteiro, Elizabeta Samara (román) 4-3 (12, -10, 4, -3, -9, 9, 8)

A vesztesek bronzérmesek.

korábban:

női páros, negyeddöntő:

Madarász, Pergel-Sarah De Nutte, Ni Xia Lian (luxemburgi) 4-3 (-11, 11, 8, 10, -9, -4, 9)

női egyes, nyolcaddöntő:

Yu Fu (portugál)-Póta Georgina 4-3 (-5, -2, 5, -7, 5, 2, 7)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×