eur:
397.95
usd:
359.53
bux:
74189.72
2024. október 2. szerda Petra

A Kossuth téren tüntettek a Népszabadság felfüggesztése miatt

Szombat este a Népszabadság szimpatizánsai tüntettek a lap felfüggesztése miatt a Kossuth téren. A civilek által szervezett megmozduláshoz csatlakoztak a szerkesztőség munkatársai közül is néhányan.

A lapot kiadó Mediaworks szombat délelőtt fél tízkor közölte az MTI-vel közleményében, hogy felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni". A kiadó a lépést gazdasági szükségszerűséggel indokolta, s a lap ártal termelt veszteségre hivatkozott.

A dolgozók ugyancsak szombat délelőtt értesültek az eseményekről, nem tekinthettek bele céges levelezésükbe sem. Murányi András főszerkesztő sem értesült a lépésről korábban, mint elmondta, egy rokona telefonhívásából tudta meg az információt. Murányi a nap folyamán tárgyalt a kiadó vezetőivel, s úgy fogalmazott, szándéka szerint egyben tartaná a szerkesztőséget. Tárgyalásaival kapcsolatban úgy fogalmazott, mutatkozik némi kompromisszum. Célja, mint elmondta, hogy továbbra is minden platformon (értsd: nyomtatásban és online) is megjelenjen a Népszabadság.

Az index.hu arról írt, hogy „szinte biztosak a dolgozók a Népszabadság teljes megszűnésében, és abban, hogy a lapot birtokló cég már nem az osztrák Pecina, hanem Fideszhez közeli kör tulajdona. A puccsszerű változásról a főszerkesztő is az utolsó utáni pillanatban értesült.”

A Népszabadság facebook-oldalán a lap dolgozói első gondolatuk alapján puccsnak nevezték a történteket, s tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy ők is csak a közlemény kiadása után értesültek a drasztikus lépésről. Egyelőre a lap munkatársai nem tudják, mi lesz a munkaviszonyukkal, meddig tart, s az előbbiekből következően meddig kapnak fizetést.

A nol.hu, a Népszabadság internetes portálja a közlemény kiadásának időpontjától elérhetetlenné vált, majd a Mediaworks kommünikéje volt rajta olvasható, magyar és angol nyelven.

A kormány kizárólag gazdasági döntésként tekint arra, hogy a Mediaworks kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő megjelentetését. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szombaton, az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a Népszabadság önmagában 5 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az utóbbi években és "semmiképpen sem szeretnék a sajtószabadságot megsérteni még azzal sem, hogy beleszólnánk egy kiadó döntésébe". Kiemelte, a sajtószabadság igazi megsértését az jelentené, ha a kormány beavatkozna egy médiatulajdonos döntésébe.

"A magunk részéről az MSZP tiltakozását megértjük, hiszen a lap évtizedeken keresztül az MSZP tulajdonában volt, de nemrégiben eladták" - tette hozzá Tuzson Bence, arra reagálva, hogy a szocialisták tüntetést szerveznek szombat estére a Népszabadság szerkesztősége elé.

Az ellenzéki pártok mindegyike a sajtószabadság elleni támadásnak vélte a Népszabadság felfüggesztését. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke sajtótájékoztatóján kiemelte, a Népszabadság az elmúlt 25 évben az ellenzéki újságírás egyik legmeghatározóbb orgánuma volt és szombaton "gyakorlatilag lekapcsolták", amire nem lehet indok a veszteségesség.

A Demokratikus Koalíció nemzetközi fórumokhoz fordul a Népszabadság felfüggesztése miatt; többek között az Európai Uniót, az Európa Tanácsot, az EBESZ vezetőit, valamint a nemzetközi sajtó képviselőit is tájékoztatják a történtekről - jelentette be Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

A Fidesznek kell bizonyítania, hogy nincs köze a Népszabadság bezárásához, ellenkező esetben úgy vesszük, hogy "levadászták a lapot és brutálisan kivégezték" - mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

Az MSZP ugyancsak este hat órára a Futó utcába, a Mediaworks székháza elé szervezett tüntetést. Molnár Gyula pártelnök úgy fogalmazott, "ma a Népszabadság, holnap a többi újság, utána a politikai pártok, és akkor ennek az országnak vége lesz". Az ellenzéki politikus mintegy száz demonstráló előtt felszólalva elmondta, arra készültek, hogy október 23-án, 1956 hatvanadik évfordulóján lehet majd nemzeti minimumról beszélni, arról, miként lehet az országot kivezetni a kátyúból, a mai nap azonban világossá tette: nincs lehetőség semmilyen egyezkedésre.

A Kossuth téren, a sajtószabadságért Facebook-csoport szervezte rendezvényen részt vett a lap szerkesztőségének több munkatársa is, valamint a tömegben több sajtóorgánum újságíróit, ellenzéki politikusokat is látott az MTI tudósítója. A résztvevők megtöltötték a tér közepét.

Többen skandálták, hogy "Népszabadság", "Demokráciát", "Disznóság", "Nem hagyjuk", "Orbán, takarodj", illetve "Szabad ország, szabad média".

Hargitai Miklós, a szerkesztőség munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetője elmondta: a szombati ügyeletre kollégáit már nem engedték be az épületbe. "Ez mindent elmond arról, mennyire volt ez gazdasági döntés" - jegyezte meg.

A lap felfüggesztése mintegy nyolcvan embert érint. "Fogalmam sincs mit fogunk csinálni" - fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: egyelőre a becsomagolt személyes holmijukhoz sem férnek hozzá.

Este ajánlatot tett a Mediaworks a Népszabadság szerkesztőségének - közölte a kiadó az MTI-vel. A felek megállapodtak: vasárnap folytatják az egyeztetéseket az üzemi tanács és a szakszervezet bevonásával.

Közleményük szerint szombaton a Mediaworks menedzsmentje azonnali egyeztetést kezdeményezett a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatban Murányi András főszerkesztővel. A kiadó ajánlatot tett, mely szerint a Mediaworks haladéktalanul tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, amennyiben a szerkesztőség vezetése olyan stratégiát és üzleti tervet tesz le az asztalra, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés.

A Népszabadság főszerkesztője ismertette a menedzsmenttel a szerkesztőség álláspontját, amely szerint a szerkesztőség határozott célja, hogy "együtt maradjon, kizárólag az eddigi, független szakmai minőséget állítsa elő". Hogy ez lehetséges-e és milyen formában és konstrukcióban, arról tovább egyeztetnek a felek - olvasható a Mediaworks közleményében.

Címlapról ajánljuk
Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat
Tudósítónktól

Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat

Órákkal azután, hogy az izraeli hadsereg „korlátozott” invázióba kezdett Libanonban, megjött Teherán bosszúja Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálására: közel kétszáz ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre. Tel-Aviv egy külvárosában közben két fegyveres támadó lelőtt több embert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Az elmúlt napok sorozatos forintgyengülése folytatódott kedden is. A kora délutáni órákban a forint 398 felett az euróval szemben, ami új kéthavi forintmélypont. Ebben a Fed-elnök lassabb kamatvágásra utaló tegnapi beszéde, a dollár határozott erősödése, és az is szerepet játszik, hogy a Fehér Ház információi szerint Irán rövidesen ballisztikus rakétákkal fogja megtámadni Izraelt. A dollár ereje miatt a dollár/forint jegyzések 360-ig ugrottak, ami új egyhavi forintmélypontot jelent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×