Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Este is is köszöntötték a magyar paralimpikonokat

A délelőtti minisztériumi és parlamenti elismerések átnyújtása után péntek este a Westend City Center tetőteraszán köszöntötték és díjazták a riói paralimpián szerepelt magyar parasportolókat.

A koncertekkel egybekötött, kötetlenebb ünnepség keretében először az asztaliteniszező Arlóy Zsófiától az úszó Vereczkei Zsoltig név szerint mutatták be a versenyzőket a tetőteraszon összegyűlt érdeklődőknek, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nevében Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár gratulált a sportolóknak. A sportvezető kiemelte: hihetetlenül szerencsésnek érzi magát, hogy a riói paralimpián a versenyzőkkel együtt élhette át a magyar sikereket. Ezután Balog Zoltánt, az Emmi miniszterét idézte, aki szerint Magyarországnak azért van szüksége a bajnokokra, hogy példaképek legyenek a fiatalok számára.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke azt hangsúlyozta, hogy Rióban a 43 fős csapat háromnegyede - 33 sportoló - ért el pontszerző helyezést, illetve egyharmada - 15 versenyző - nyert érmet. Kitért arra is, hogy hatan voltak olyanok, akik újoncként, első paralimpiájukról máris dobogós helyezéssel tértek haza, Vereczkei Zsolt pedig az első magyar, aki hét paralimpián is érmet tudott nyerni.

"A szereplés minden előzetes várakozásunkat felülmúlta, hiszen tíz érmet vártunk, és ennek majdnem a kétszeresét, tizennyolcat hoztak haza a versenyzőink" - fogalmazott az elnök, majd emlékeztetett rá: a magyar paralimpiai csapat négy éremmel nyert többet, mint négy éve, Londonban, és összességében a riói minden idők harmadik legsikeresebb paralimpiai szereplése volt.

Ezt követően Prosits Attila, a Westend Üzemeltető és Ingatlanhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója és László Kata marketing igazgató vásárlási utalványokat nyújtott át a 15 riói érmes magyar paralimpikonnak. A paralimpiai bajnok úszó, Tóth Tamás egymillió forint, a második helyezettek 500 ezer, míg a bronzérmesek 300 ezer forint értékű utalványt vehettek át. Minden versenyzőt a legfényesebb érme után díjaztak.

A program a Mary Popkids, valamint az Ivan & The Parazol koncertjével zárult.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×