Infostart.hu
eur:
375.02
usd:
317.09
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Mozduljunk meg! - Legalább az Európai Sporthéten

Mozduljunk meg! - Legalább az Európai Sporthéten

Több mint 30 ország részvételével idén szeptember 10-e és 18-a között rendezik meg az Európai Sporthét rendezvényeit - mondta el az InfoRádiónak Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.

Az MSZSZ elnöke elmondta, hogy az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy minél több emberrel szerettessék meg a sportolást, mivel a kontinensen a lakosság hatvan százaléka nem mozog rendszeresen.

Az Atlantában olimpiai bajnok úszó szomorúan jegyezte meg a tényt, hogy az elhízások terén Magyarország vezet Európában, igaz - tette hozzá - már nő azok száma - 2009-hez képest tíz százalékos a javulás -, akik hetente ötször sportolnak.

"Az esemény célja a figyelemfelkeltés, hogy ne csak egy-két hétig mozogjunk" - mondta Czene Attila, aki emlékeztetett arra, hogy a tavalyi sorozat 300 rendezvénye több mint 300 ezer embert mozgatott meg Magyarországon.

Az idei kínálatból kiemelte a vasárnapi családi mozgásfesztivált, melyet a Kopaszi-gáton rendeznek 10 és 17 óra között.

A sporthét több mint harminc ország részvételével zajlik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×