Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.64
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Dudástól is sokat tanult Horváth Bence

A Győr kajakozója, Horváth Bence úgy érzi, meglepetést okoztak mindenkinek, miután egyesben és Szomolányi Mátéval párosban is olimpiai indulást harcoltak ki a hazai válogatón. Az InfoRádió Víztükör műsorában elmondta, kemény napok következnek, mert a legtöbbet hoznák ki magukból riói olimpián.

Egyesben és párosban is indul K-200 méteren Horváth Bence, a Győr kajakozója. Minden nap úgy kelt, úgy feküdt, hogy ezt meg kell csinálnia. A hazai válogatón mutatott remek szereplésükbe a szerencse is közrejátszhatott.

„Elsősorban az volt a legfontosabb, hogy minden edzésen odatettük magunkat” – hangsúlyozta.

Az eredeti terv szerint Dudás Miklós lett volna a párostársa, a 25 éves sportolót viszont doppingügye miatt kitette a válogatottból a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

„Miután értesültem erről, 1-2 hétig gyászhangulatom volt. Azonban nagyon sokat tanultam és köszönhetek Mikinek. Nem gondoltam volna, hogy később Szomolányi Mátéval képesek leszünk megverni a Tótka-Molnár világbajnok párost, akik egyébként brutális gyorsak” – jegyezte meg a győriek versenyzője.

Az első hazai válogatón nem igazán akart párosban készülni, az egyesre fókuszált. Szomolányi Mátéval alkotott párosának fő erőssége, mint mondta: a nyerni akarás, valamint hét éve dolgoznak együtt, amely nagyon ritka a mai kajak-kenu sportban.

Horváth Bence számára fontos, de nem sorsdöntő lesz a moszkvai Európa-bajnokság, amelyet június 24. és 26. között rendeznek meg.

„Az olimpiai felkészülésünk egyik állomása lesz ez a kontinenstorna. Nem tudom, milyen formában leszünk, mert mentálisan kimerültünk. Csak a versenyzésre koncentrálunk, az eredmény másodlagos lesz, persze mindent megteszünk a győzelemért” – magyarázta az U23-as világbajnok.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×