Infostart.hu
eur:
381.12
usd:
322.45
bux:
128227.79
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Rió: itt az összes rizikó!

A Zika-vírus, a vizek állapota, a jegyeladások, a közlekedési változások is terítékre kerültek a nemzetközi sportszövetségek kommunikációs szakemberei és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviselőinek tárgyalásán.

24 nemzetközi szövetség kommunikációs vezetője részvételével indult meg az ülés a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal - számolt be az InfoRádióban Rozgonyi Lilla, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség kommunikációs és marketing igazgatója.

„A legfontosabb ránk is nyilvánvalóan következményekkel járó döntések a politikai helyzetben is rejlenek – az anyagi források megvonásokban, illetve az anyagi segítségek csökkenésében – a Zika vírus is egy fontos tényezője a felmerülő kommunikációs kihívásoknak, illetve a víz tisztasága, ami több sportágnak is kihívása lesz” - sorolta.

A nemzetközi sportszövetségek a londoninál jóval kevesebb kommunikációs munkatárssal dolgoztak. 

„A büdzsémegvonásoknak nagyon sok következménye lehet, hiszen például a sajtóközpontokban a londoni olimpián dolgozó 550 sajtószakember helyett most egy 70 fős stábról beszélhetünk” - részletezte.

Elmondta, hogy nagyon erős emberi összefogás érzékelhető a társadalomban. A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a riói illetve a brazil társadalom 60 százaléka támogatja a játékokat.

„A jegyek értékesítése jelenleg 62 százalékot mutat. A brazilok alapvetően későn vesznek jegyeket, illetve a riói tesztversenyekből sem ment le mind” - folytatta Rozgonyi Lilla.

„A mostani költségvetés 7,4 milliárdot tesz ki, ez viszonylag kiegyensúlyozottnak mondható, hiszen a bevétel és a kiadás oldalon is majdnem ugyanazok az értékek szerepelnek. 40 százalékát szponzorációkból szerzik a költségvetésüknek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 25 százalékát adja, a jegyeladásokból 16 százalék bevételük származik” - részletezte Rozgonyi Lilla.

„Jelenleg az úgynevezett Barra zóna, amely az olimpiai park és a játékok szíve, 98 százalékos állapotban mondható késznek, az olimpiai falu, ahol a sportolók lesznek, teljes mértékben elkészült. A legnagyobb kihívás most a versenyhelyszíneken van, ahol még egy egyharmados hiányosság van – ami elég elgondolkodtató, mert nagyon nagy odafigyelést kell, hogy eredményezzen a sportszervezetektől a verseny lebonyolításánál” - mondta a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség kommunikációs és marketing igazgatója.

A témával részletesebben is foglalkozunk az InfoRádió Ötkarika című műsorában pénteken este fél nyolc után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×