Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322.22
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Michelisz 10. lett a második hungaroringi futamon

Az utolsó pozícióból rajtoló Michelisz Norbert a tizedik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi hétvégéjének második vasárnapi futamán.

A sorozat harmadik fordulója fő versenyének a gyári Hondával versenyző magyar pilóta a hatodik helyett a 17. helyről vágott neki, mivel kicserélték a turbót az autójában a nyitó futamot követően.

A remekül rajtoló Michelisz az első körben a 14. helyre jött fel, ám a felzárkózás megakadt, mivel a Citroën belga pilótája, Grégoire Demoustier kicsúszott, így bejött a biztonsági autó.

A safety car távozása után Michelisz nagy csatát vívott a ladás Hugo Valente-tal, s parádés előzéssel a francia pilóta elé került. A magyar versenyző ezután is nagy tempóban autózott, közel a vizes aszfalt nyújtotta lehetőségek határaihoz, egy alkalommal ki is csúszott a bukótérbe, ám remek reflexekkel fogta meg autóját. Később is remek előzéseket mutatott be, egészen a hatodik helyig lépkedett előre, az utolsó körben azonban autója bal hátsó futóműve megsérült, így az utolsó fél körben négyen megelőzték őt. Ezzel együtt így is pontot tudott szerezni.

A Zengő Motorsport versenyzője, a 16. pozícióból rajtoló, az első futamon kilencedikként célba érő Ficza Ferenc a 14. helyen zárt.

A fő versenyt a Citroën pole-pozícióból rajtoló argentin pilótája, José-María López nyerte márkatársa, a francia Yvan Muller és a Honda portugál versenyzője, Tiago Monteiro előtt.

A viadalra szombaton közel 8 ezer, vasárnap az esős és szeles időjárás ellenére mintegy 35 ezer néző látogatott ki a szervezők tájékoztatása szerint.

WTCC, Hungaroring, fő futam (17 kör, 74,477 km), végeredmény:

---------------------------------------------------

1. José-María López (argentin, Citroën C-Elysée)

2. Yvan Muller (francia, Citroën C-Elysée) 2.821 másodperc hátrány

3. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 14.981 mp h.

...10. Michelisz Norbert (Honda Civic) 36.867 mp h.

...14. Ficza Ferenc (Honda Civic) 1:13.924 perc h.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×