Infostart.hu
eur:
375.81
usd:
318.5
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Doppingvétséget követett el Dudás Miklós

A sprinter a tavalyi Európa Játékokon adta le azt a mintát, amelynek alapján megállapították, hogy tiltott hormonkészítmény került a szervezetébe. A sportoló nem tagadja, hogy elkövette a doppingvétséget írja a kajakkenusport.hu.

„A teszt eredménye egyértelmű, de számomra megdöbbentő – mondta Dudás Miklós. – A mintavétel előtt több hetet töltöttem Spanyolországban, edzőtáborban. Csak arra tudok gondolni, hogy a Sevillában vásárolt táplálékkiegészítőben lehetett benne a tiltott szer. Elismerem, hogy felelőtlenség volt olyan készítményt fogyasztanom, amit nem vizsgáltattam be a válogatott keret orvosaival, tettemért vállalom a felelősséget. 25 éves vagyok, ha eltiltanak, akkor is mindent meg fogok azért tenni, hogy újra sikeres lehessek.”

A versenyző egyszer a bakui Európa Játékokon adott le mintát, a tavalyi év során pedig további három doppingvizsgálaton esett át, mind a négy ellenőrzés negatív eredménnyel zárult. Ezek között olyan is volt, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vizsgálatai mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendelt meg saját költségére a Magyar Antidopping Csoporttól. Éppen ennek az állandó kontrollnak az eredménye, hogy Dudás Miklós utólag mégis megbukott. A folyamatos ellenőrzések során ugyanis gyanússá vált, hogy a tesztoszteron szintje ingadozik. A versenyen levett mintát idén célirányosan újravizsgálták, így találták meg szervezetében a tiltott a szert.

„A tiltott szerekkel szemben a szövetség természetesen a zéró tolerancia elvét vallja – mondta Storcz Botond, felnőtt szövetségi vezetőedző. – A sportág elnökségének felhatalmazásával és támogatásával, a magyar sportban szinte példátlan módon, rendszeres doppingellenőrzésnek vetjük alá saját sportolóinkat. Azoknak, akik akár felelőtlenségből, akár szánt szándékkal tiltott szerekhez nyúlnak, semmi keresnivalójuk a válogatottban, ezért Dudás Miklós kerettagságát és versenyzési engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztettük. Az eredményességünknél is fontosabb, hogy kiszűrjük azokat, akik nem tanúsítanak a sportág hagyományaihoz méltó magatartást és rossz példát mutatnak, mert ezzel a saját egészségükön kívül veszélybe sodorják a kajak-kenu sportág szellemiségét is.”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kezdeményezi, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság vonja meg Dudás Miklóstól az élsportolóknak járó Gerevich-ösztöndíjat, edzője, Pál Zoltán pedig kerüljön ki a MOB kiemelt edző programjából. A sportág vezetése egyben felajánlja, hogy visszafizeti a MOB-nak azt a támogatást, amelyet az elmúlt egy évben közvetlenül a sprinter felkészülésére fordított, ennek költségét pedig Dudás Miklós klubjára, az AVSE-re terheli.

Dudás Miklós 2012-ben hatodik lett a londoni olimpián K-1 200 méteren, a tavalyi milánói kvalifikációs világbajnokságon azonban nem került a döntőbe, így nem szerzett kvótát a Riói olimpiára.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×