Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Sós Csaba: Hornyák fejezze be a rombolást!

A Magyar Úszószövetség szakmai alelnöke, Sós Csaba – egyszersmind a Testnevelési Egyetem úszótanszékének vezetője – úgy érzi, nem hagyhatja szó nélkül mindazt, amit Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszóműhely vezetője tett és tesz – most éppen a Kiss László-ügy kapcsán –, hiszen a klubja Facebook-oldalán gyakorlatilag megállás nélkül támadja a sportágat - írja a nemzetisport.hu.

„Hornyák Viktor egy évvel ezelőtt azzal hallatott magáról, hogy Gyárfás Tamással szemben harcba szállt az elnöki tisztségért a Magyar Úszószövetség közgyűlésén – a szavazás eredménye önmagáért beszélt: 122–1. Hornyák Viktorra egyetlen szavazat érkezett: Hornyák Viktortól." - idézi fel a portál.

Számos médium beszámolt a közgyűlésen történtekről, ahol a Széles Sándor Műhely vezetőjétől, megnyilvánulásaitól, annak stílusától mindenki elhatárolódott. Sós Csaba hozzátette: „Az Ukrajnából érkezett, magát szakembernek nevező Hornyák a Magyar Úszószövetség nyilvántartása szerint edzői minősítéssel sem rendelkezik, bár többször bemutatott saját fórumán egy állítólagos szervezet tanfolyamán szerzett oklevelet."

Hornyák a magyar úszósport több szakvezetőjére sértő megjegyzéseket tett, ennek kapcsán a MÚSZ fegyelmi bizottsága eljárást is indított, míg a MÚSZ elnöke, Gyárfás Tamás büntetőfeljelentést tett ellene rágalmazásért.

Sós Csaba elmondta: „Hornyák az elmúlt napokban többször is felszólalt Kiss László ellen, itthon igazoltan, külföldön vélhetően nemzetközi propagandát folytat hosszú ideje a sportág ellen. Sajnálatos módon szakmai eredményekkel egyáltalán nem jelentkezik, romboló hatása viszont folyamatos. Kiss László lemondása óta is tovább hergeli a közvéleményt, holott a sportágnak végre nyugalomra lenne szüksége, Hornyák Viktornak azonban folyamatosan az a célja, hogy felhívja magára a figyelmet, hogy rombolhasson. Közös érdek, hogy felszólítsuk arra: ezt egyszer s mindenkorra fejezze be, próbáljon végre eredményekkel feltűnést kelteni." - írta a nemzetisport.hu.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×