Infostart.hu
eur:
381
usd:
321.3
bux:
127439.2
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Örökös bajnok lett a maratoni kenus

Az ötszörös világbajnok maratoni kenus, Kövér Márton is bekerült a magyar kajak-kenu sport örökös bajnokai közé.

Baráth Etele, a sportági szakszövetség (MKKSZ) elnöke a pénteki ünnepségen emlékeztetett rá, hogy azoknak a versenyzőknek a neve olvasható a Magyar Kajak-kenu Szövetség márványtábláján, akik olimpiai bajnoki címet szereztek vagy legalább öt világbajnoki aranyérmet nyertek. Az elnök kiemelte: a Merkel-Merkapt SE-ben kenuzó Kövér Márton azon a tavalyi győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon gyűjtötte be negyedik és ötödik aranyérmét, amelyen fantasztikusan szerepeltek a magyar versenyzők.

Vaskuti István, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség első alelnöke - szintén örökös bajnok - azt hangsúlyozta, hogy a nagy munkabírásáról, tudatosságáról és szorgalmáról ismert Kövér Márton egész pályafutása példakép a fiatalok számára, hiszen a versenyzés mellett már sportmenedzseri és edzői végzettséget is szerzett.

"Olyan technikai és taktikai felkészültséggel bír, hogy még évekig meghatározó alakja lesz a maratoni szakágnak" - fogalmazott Vaskuti István.

Csabai Edvin, az MKKSZ egykor szintén maratoni szakágban versenyző szakmai igazgatója arról beszélt, szerencsésnek mondhatja magát, hogy a sportkarrierje nem esett egy időbe Kövérével, aki révén egy olyan kenus vette át tőle a stafétabotot, aki a világ élvonalát képviseli.

"Jó érzés, hogy jó pár év után újra maratoni versenyző neve kerülhetett fel a márványtáblára" - jelentette ki Csabai Edvin.

Az ünnepelt többek között jelenlegi edzőjének, Martinkó Gábornak, valamint korábbi mestereinek, Koléder Vilmosnak és Ludasi Róbertnek mondott köszönetet, valamint édesapjának, aki akkor is mellé állt, amikor 2008 végén egy évig felhagyott a versenyzéssel.

"Különösen annak örülök, hogy tavaly nyert egyéni és páros aranyérmemmel nem szakadt meg az a sorozat, hogy az eddig Győrben rendezett három maratoni világbajnokságokon kenuban eddig minden számban magyar győzelem született" - mondta Kövér Márton, aki tulajdonképpen duplán ünnepelhetett, hiszen felesége csütörtökön egészséges fiúgyermeknek adott életet.

Kövér Márton eddig egyesben kétszer (2013 és 2015), párosban háromszor (2011, 2014 és 2015) nyert maratoni világbajnoki címet, s 51. versenyzőként került fel a magyar örökös bajnokok márványtáblájára.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×