Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
318.85
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Marosi bronzérmes a vb-n

Marosi Ádám bronzérmes lett a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság vasárnapi egyéni versenyének döntőjében, és ezzel ötkarikás kvótát szerzett. A csapat második helyen végzett.

A lövészettel kombinált futást a kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejev kezdhette az élről, aki a hazai közönség biztatása közepette nem is engedte át másnak az első helyet. A már kvótás Kasza Róbert fél perccel mögötte rajtolt, nyakában az orosz Alekszandr Leszunnal, majd 15 másodperc múlva indult Marosi, nyomában egy harmadik orosz, Ilja Frolov. Leszun már az első körben megelőzte Kaszát, Marosit pedig Frolov üldözte. Mojszejev és Leszun elhúzott a többiektől, Marosi tartotta a távolságot Frolovval szemben, sőt az utolsó sorozatban jobban célzott, így kezdte lerázni riválisát. Mindketten befogták Kaszát, majd a célba Marosi biztos előnnyel érkezett be, s a vb-bronzérem mellett olimpiai kvótának is örülhetett. Nagyot futott Demeter Bence, aki hatodik lett, s az egyéni induló Tibolya Péter is, aki nem mellesleg megnyerte a számot, és feljött a 10. helyre.

Csapatban a kiválóan futó oroszok (Leszun, Frolov, Karjakin) 18 ponttal a magyarok elé kerültek, a harmadik Olaszország triója lett.

A magyarok négy éremnél tartanak a vb-n, szombaton Kovács Sarolta és a csapat második lett a női döntőben.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×