Infostart.hu
eur:
360.29
usd:
315.46
bux:
144229.04
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Négy tizenegyes is kevés volt a braziloknak Villar legyőzéséhez - meglepetések a Copán

Futballtörténeti szenzáció: Paraguay válogatottja úgy került be az elődöntőbe -egyébként a brazilok kiejtésével - a Copa Américán, hogy a torna során 90, vagy 120 percben egyetlen mérkőzését sem tudta megnyerni. A "Copa" egymás után szállítja a nehezen magyarázható meglepetéseket, az elődöntő párosítása Peru-Uruguay és Paraguay-Venezuela lesz.

Hamar befejezhették a brazil szurkolók az argentinok kiesésén való élcelődést. Csapatuk ugyanis éppen úgy elbukott, mint a nagy rivális, 120 perc után, tizenegyesekkel.

Elővéve egy rossz közhelyt, megint megállapíthattuk, hogy a futball nem pontozásos sportág, ha az lenne, az aranyzöldek fölényesen nyertek volna. A paraguayiaknak egyetlen kapura menő lövése sem akadt két teljes óra alatt, legveszélyesebb kísérletük Haedo Valdez kapáslövése volt, a 120. percben.

A mérkőzést végigtámadó braziloknak ellenben Neymar, majd Ganso, aztán kétszer Pato, nem utolsósorban Fred révén biztos helyzetük akadt, ám hol Justo Villar védett szenzációsan, hol kisegítette őt a társa: Edgar Barreto, például, a gólvonalon felugorva fejelte ki a labdát.

Robinho okkal panaszolta a mérkőzés után, hogy a 120 perc alatt sokkal jobbak voltak, mint a csoportmérkőzések három döntetlenje után ezúttal már a tizenegyes-párbajig jutó paraguayiak, Mano Menezes csapata nem csak a helyzetkihasználásban, de a szétlövésben is csődöt mondott.

Elano, André Santos és Fred 11 méterről, állított labdából, senkitől sem zavartatva el sem találta a kaput, Thiago Silva lövését pedig a mezőny legjobbja, Justo Villar kivédte.


(A Copán a negyeddöntők hősei egyébként a kapusok voltak, az uruguayi Fernando Muslera, a paraguayi Justo Villar és a venezuelai Renny Vicente Vega is a mezőny legjobbjának bizonyult a maga mérkőzésén.)

A legutóbbi két Copa Américát megnyerő brazilok az elődöntőbe sem jutottak, s ez nagykudarc, elsősorban a szövetségi kapitánynak, Mano Menezesnek, akinek elődje, Dunga a 2010-es világbajnokság előtt kapitányi korszaka minden tornáján győzött az aranyzöldekkel.

Venezuela története során először jutott a legjobb négy közé a Copa Américán, Peru legutóbb 1997-ben, Paraguay 1989-ben jutott ilyen magasságba. Az uruguayiak szereplése természetesen nem meglepetés, legfeljebb azt tekintve, hogy a házigazda argentinok búcsúztatták.



Brazília-Paraguay 0-0
tizenegyesekkel 0-2

La Plata, 36 000 néző. Játékvezető: Pezzotta (argentin)
Brazília: Julio César; Maicon, Lucio, Thiago Silva, André Santos; Lucas Leiva, Ramires, Ganso (Lucas Moura, 99.); Robinho, Pato (Elano, 110.), Neymar (Fred, 79.).
Paraguay: Villar; Verón, Da Silva, Alcaraz, Torres (Marecos, 70.); Vera (Barreto, 62.), Cáceres, Riveros, Estigarribia; Haedo Valdez, Barrios (Pérez, 82.).
Kiállítva: Lucas Leiva és Alcaraz (102. p.).
Tizenegyesek: 0-0: Elano, 0-0: Barreto, 0-0: Thiago Silva, 0-1: Estigarribia, 0-1: André Santos, 0-2: Riveros, 0-2: Fred

Venezuela-Chile 2-1 (1-0)

San Juan, 23 000 néző. Játékvezető: Vera (ecuadori)
Venezuela: Vega, Rosales, Perozo, Vizcarrondo, Cichero; Lucena, Rincón, César González (Moreno, 89.), Arango, Maldonado (Seijas, 65.) Miku Fedor (Rondón, 60.)
Chile: Bravo; Contreras, Ponce, Jara (Paredes, 61); Isla, Medel, Vidal, Jiménez (Muñoz, 82.), Carmona (Valdivia, 46.); Sánchez, Suazo.
Gólok: Vizcarrondo (34.), Suazo (70.), Cichero (80.)

Az elődöntő párosítása:
Uruguay-Peru
Paraguay-Venezuela

Címlapról ajánljuk
Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

A dinamikus jegyárazással óriásit nőttek a jegyárbevételek, a tévéjogok ára is megnőtt, különösen a „hidratációs szünetnek” elnevezett kötelező reklámszünet miatt, és a kaotikusnak tűnő reklámtáblás szponzori megjelenésekből is minden morzsát kifacsart a FIFA – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász.

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtt azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×