Infostart.hu
eur:
354.98
usd:
311.93
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Pontot vesztett az MTK, nem botlott a listavezető, nézők nélkül nyert a Fradi

Az éllovas pozícióját megőrző Videoton hazai pályán magabiztosan nyert a találkozót kilenc emberrel befejező Kecskemét ellen a labdarúgó Soproni Liga 16. fordulójának szombati játéknapján. A Pápa hazai pályán döntetlent játszott az MTK-val, a Kaposvár pedig 1-0-ra győzte le a Honvéd csapatát. A Ferencváros zárt kapuk mögött játszott a Szombathellyel.

A rendkívül mély talajú pályán nem csak az ellenféllel, hanem a sárral is meg kellett küzdeniük a játékosoknak. A találkozó elejétől a listavezető irányított, de gólt csak a 40. percben tudott szerezni Polonkai révén.

Fordulás után a megfogyatkozó Kecskemétnek már esélye sem volt, Csordás Sitkut buktatta gólhelyzetben, amiért piros lapot kapott, a szabadrúgásból pedig a Videoton növelte előnyét. A mérkőzés záróakkordjaként Alempijevic rossz ütemű becsúszásáért mehetett idő előtt zuhanyozni. A fehérváriak megérdemelten tartották otthon a három pontot, maradtak a bajnokság élén.

A vendég Pápa gólnélküli döntetlent ért el az MTK ellen. Nagy lendülettel, agresszívan kezdte a mérkőzést a hazai csapat, amely az első negyedórában sorra dolgozta ki a gólhelyzeteket, a befejezésbe azonban rendre hiba csúszott. A Pápa szinte el sem jutott az MTK kapujáig, a vendégek csupán egy szabadrúgást követően veszélyeztettek.

A második játékrészben csökkent a színvonal, s bár a budapestiek előtt több lehetőség is adódott, nem sikerült betalálniuk Szűcs Lajos kapujába. Az elhibázott helyzetek miatt az MTK bosszankodhat, a Pápa pedig örülhet a szerencsés pontszerzésnek.

A Ferencváros hazai környezetben, zárt kapuk mögött 2-1-re győzött szombaton a Szombathelyi Haladás ellen.

A Kaposvár 1-0-ra nyert a vendég Honvéd ellen.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×