Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Érvényben maradnak az úszóvilágcsúcsok

Érvényben maradnak azok az úszóvilágcsúcsok, amelyeket az elmúlt két évben az úgynevezett szuperdresszekben értek el a versenyzők. Erről bangkoki ülésén ellenszavazat nélkül döntött a nemzetközi sportági szövetség vezető testülete.

A kérdés azt követően vált fontossá, hogy a Büro a FINA közgyűlésének döntése nyomán még a tavaly nyári, római világbajnokság idején úgy határozott: ez év január elsejétől megtiltja a szuperdresszek használatát. Többen úgy vélték, hogy az elmúlt két esztendő világrekorddömpingje során elért csúcseredményeket annullálni kell, netán két csúcslistát kell számon tartani, azon az alapon, hogy a jelenleg érvényben lévő legjobb időeredményeket szinte lehetetlenség túlszárnyalni a mostantól használandó, textilből készült, nem az egész testet borító úszóruhákban.

Az érvek és ellenérvek csatájában végül is az az álláspont győzött, hogy a rekordok legális körülmények között, mindenki számára egyenlő feltételek mellett születtek meg, azaz a csúcsok felállítóival szemben lenne inkorrekt lépés, ha eredményeiket egy tollvonással eltörölnék.

Így aztán érvényben marad a jelenlegi világcsúcslista, már csak azért is, mert - a FINA megítélése szerint - az úszósport fejlődése egyébként is töretlen, azaz a lehetőség adott, hogy továbbra is megdőljenek a rekordok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×