Infostart.hu
eur:
353.67
usd:
310.39
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Kovács Katalin: Nem én vagyok egyedül a sikereim kovácsa

Nagyon zavarja bokasérülése a 27-szeres világbajnok Kovács Katalint. A 2009-es évet négy vb-aranyéremmel záró kajakozó erről az InfoRádiónak adott interjúban beszélt.

Hogyan értékeli az elmúlt évet?

Nehéz egy dolgot kiemelni 2009-ből, mert nagyon sok boldogságban volt az idei évben is részem. Ha választanom kellene, akkor talán a világbajnokság utolsó két napját emelném ki: alig vártuk már, hogy a döntőkben rajthoz állhassunk. Éreztem, hogy nagyon jó formában vagyunk, és meg akartuk mutatni a világnak: mi vagyunk a legjobbak. Négy olimpiai számban sikerült nyernünk, emellett két világbajnoki döntőben sikerült győzni. Ez egy csodálatos eredmény. Azt kívánom, hogy soha ennél rosszabb évünk ne legyen.

Volt probléma is az év során, hiszen lábsérülés hátráltatta. Hogy van most?

Õsszel, már a szezon után történt ez a sérülés: meghúzódtak a bokaszalagok, ezért három hétig gipszben kellett lennie a lábamnak. Nem mondom, hogy tökéletesen meggyógyult, de a hétköznapokban már nem érzem a fájdalmat, az edzéseken viszont még igen. A gyógyulási idő legalább fél év, de bízom abban, hogy ez lerövidül, és pár hónap múlva úgy fogok futni, mint régen. Most még zavar, hogy nem tudok 100 százalékos munkát végezni.

Mennyt tett hozzá az eredményességhez Csipes Ferenc, aki egy éve irányítja az edzéseit?

Ötven-ötven százalék múlik edzőn és versenyzőn, sőt sok múlik azon is, hogy az ember milyen környezetben edz, milyen csapat van körülötte. Sosem mondtam azt, hogy én egyedül vagyok a sikereimnek a kovácsa, mert ez egy összetett munka - jó csapat, jó edző és egy jó versenyző kell.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×