Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
316.18
bux:
149726.44
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Herczeg: Emelt fővel távozhatunk - videóval

A debreceni játékosok minden dicséretet megérdemelnek - mondta a Loki klubmenedzsere, Herczeg András a Liverpooltól elszenvedett 1-0-s vereség után.

"Tudtuk, hogy mi vár ránk az Anfield Roadon, próbáltunk felkészülni becsülettel, tisztességgel. Úgy gondolom, különösen a második félidőben jól játszott a csapat, próbáltunk helyzeteket kialakítani, támadásokat vezetni, persze nem annyit, amennyit szerettünk volna. Az első félidőben talán kicsit idegesek voltunk, rengeteg olyan technikai hibát elkövettünk, amit máskor nem szoktunk, szerencsére a második félidőre ezeket már megoldottuk" - mondta a meccs után Herczeg András.

"Sajnálom a gólt, amit kaptunk, hiszen körülbelül 20 másodperc lehetett hátra a félidőből. A játékosok minden dicséretet megérdemelnek, emelt fővel távozhattak a pályáról" - tette hozzá a Loki klubmenedzsere.


"Rafael Benítez, a Liverpool vezetőedzője szerint sok nagy lehetőségük volt, de a Debrecen is nagy nyomás alatt tartotta őket. "Kicsit későn rúgtuk az első gólt, ez pedig más játékot eredményezett, mint amit előre elterveztünk. A játékosok szerencsére nem voltak idegesek a gólképtelenség miatt, azonban látható volt, hogy a csatársorunknak nagyon nehéz helyzete volt" - értékelt a spanyol tréner, aki 300. meccsén vezette a Vörösöket.

'Nem lepett meg a Debrecen teljesítménye, hiszen tudtuk, hogy jó és szervezett csapattal fogunk találkozni. A lényeg, hogy megvan a három pont' - hangsúlyozta a liverpooli edző.

Címlapról ajánljuk
Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend
megkezdődött a voksolás

Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend

Megkezdődött a köztársasági elnök megválasztási procedúrája az Országgyűlésben, az egyetlen hivatalos jelölt a Tisza által ajánlott Baka András. A Fidesz és a KDNP nem vesz részt az ülésen. Körülbelül egy óra alatt lesz eredmény, utána az új köztársasági elnök rögtön esküt tesz és beszédet is mond – viszont csak a jövő héten foglalja el hivatalát. Íme a pontos menetrend.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×