Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Roger Federer ismét legyőzhetetlen volt

Mindenki tévedett, aki azt hitte, Roger Federer csillaga leáldozóban van. A svájci teniszezőt több csalódás is érte 2008-ban. A New York-i versenyig nem tudott Grand Slam-tornát nyerni, elveszítette első helyét a világranglistán, még az elődöntőig sem jutott egyesben a pekingi olimpián. Ám az esztendő utolsó Grand Slam-tornáján ismét szenzációs formában teniszezett.

A döntőben 111 perc alatt, három szettben megverte a brit Andy Murrayt, s ezzel megnyerte pályafutása 13. GS-elsőségét. Már csak eggyel áll az örökranglistát vezető Pete Sampras mögött.

Az elődöntőben a világelső Rafael Nadalt is legyőző Murray abban reménykedett, hogy meg tudja nyerni élete első Grand Slam-döntőjét. Nagy bravúr lett volna, mondhatni sporttörténelmi: brit teniszező legutóbb 1936-ban, azaz 72 éve győzött a négy nagy verseny valamelyikén, Fred Perry személyében.

Murraynek az előző szűk két hétben mutatott teljesítménye alapján talán lett volna erre esélye - ha nem Roger Federerrel játszik a fináléban. Inkább tisztelettel, mint elkeseredve mondta a döntő után:
"Azt hiszem, a világ valaha volt legjobb játékosától kaptam ki."

Federer 6:2, 7:5, 6:2-re nyert, s ezzel sorozatban ötödször győzött Flushing Meadowsban. A modern éra korábbi csillagai közül ugyancsak ötször nyerte meg ezt a versenyt Sampras és Jimmy Connors is - de egyikük sem megszakítás nélkül, sorozatban.

Federer az első, aki immár két Grand Slam-tornát is megnyert sorozatban ötször: a New York-i sikerek mellett 2003 és 2007 között nem talált legyőzőre Wimbledonban. A mostani volt egyesben a tizenharmadik Grand Slam-elsősége, immár egyetlen eggyel áll előtte Pete Sampras.

"Nem akarok megállni tizenháromnál - mondta a bajnok egy olyan pillanatban, amikor a közhelyek bocsánatos bűnt jelentenek. - Nehéz éven volt a Grand Slam-tornákon, két döntőt is elveszítettem, egyszer meg csak az elődöntőig jutottam."

Roger Federer fantasztikusan játszott Flushing Meadowsban. Mindössze három játszmát veszített az egész tornán, ebből kettőt még a negyedik fordulóban, a világranglista huszonharmadik helyén álló Igor Andrejev ellen.

Az elődöntőben óriási, négyszettes csatában megverte a szerb Novak Djokovicsot, majd remekelt a skót Murray ellen is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×