Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vajda Kolonics emlékének ajánlja az aranyérmét

A kenu egyesben olimpiai bajnok Vajda Attila a július 15-én elhunyt Kolonics György emlékének ajánlja aranyérmét.

"Próbáltam úgy versenyezni, ahogy egy elhunyt versenyző tiszteletére ezt illik. Azért, mert Koló fizikailag nincs itt, lélekben velünk volt, hiszen neki ez volt az élete. Az aranyérmet az emlékének ajánlom. Köszönöm, hogy együtt dolgozhattam és versenyezhettem vele. A halála még jobban összekovácsolta a csapatot" - mondta a 25 éves kenus, hozzátéve, hogy a múltat fel kell tudni dolgozni.

Vajda nem érezte plusz tehernek, hogy neki kellett megszereznie a magyar küldöttség első aranyérmét. "Az az igazság, hogy nem ezzel voltam elfoglalva, hanem próbáltam megcsinálni azt, amit begyakoroltam. Az, hogy én nyertem az elsőt, jó is, meg nem is. Nekem persze jó, de sajnálom, hogy másnak nem sikerült, pedig sokszor csak kicsin múlott."

A szegedi versenyző kijelentette, büszke arra, hogy sikerült legyőznie a címvédő spanyol David Calt. "Négy éve ő volt az első, akkor én harmadik lettem. Azóta már megnyertem a világbajnokságot, most pedig sikerült bebizonyítanom a világnak és főleg magamnak, hogy én vagyok a legjobb."

Vajda hozzátette, tudta, hogy a spanyol lesz legnagyobb ellenfele. "Bemelegítésnél mentem egy jó pályát, aztán a verseny elején csak a rajtra figyeltem. Nagyon kemény küzdelem volt, 600 méternél éreztem, hogy meg kell indítanom a hajót, aztán 800-nál megint, s az utolsó 100-nál éreztem, hogy sikerült leszakítani Davidot."

Vajda szavait megerősítette edzője, Vécsi Viktor is: "Attila ezért kezdett el sportolni, én pedig edzősködni, hogy olimpiai bajnok legyen. Tudtuk, hogy a spanyolra kell figyelni, az volt a taktika, hogy menjen végig vele, s próbálja lehajrázni. Ez olyan jól sikerült, hogy szinte végig előtte volt. Én már 750-nél éreztem, hogy megvan az arany."

Vajda szombaton 500 méteren is éremesélyesként áll rajthoz: "Döntőben vagyok, s ott már bármi lehet. Az 1000 volt a kötelező, innentől minden ajándék, de azért küzdeni fogok" - mondta az első pekingi magyar aranyérmes.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×