Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sári: "Janics Natasa sokkal jobb csapatember Benedeknél"

Kellemesen csalódtam Janics Natasában, aki sokkal jobb csapatember Benedek Dalmánál - mondta az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában Sári Nándor kajakedző, aki összesen hat számban készíti fel éremesélyes versenyzőit a pekingi olimpiára.

A tréner hangsúlyozta, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin okozta azt a helyzetet, ami Kovács Katalin távozásához vezetett. Az MTK 23-szoros világbajnoka őt kérte fel új edzőjének, ahogy Janics Natasa, Kozák Danuta és Szabó Gabriella is.

Sári Nándor megjegyezte, hogy korábban jó viszonyban volt Fábiánnéval, most azonban már a köszönését sem fogadja az edzőnő.

Baráth Etele szövetségi elnök az InfoRádió Aréna című műsorában három hete ismertett felvetésére, amely szerint az ideális az lenne, hogy a volt női szakágvezetővel együtt készítse fel a versenyzőket az augusztusi játékokra, Sári Nándor azt mondta: nem jó, ha egy versenyzőnek két edző dirigál, ráadásul új tanítványai semmiképp nem akarják, hogy Fábiánné részt vegyen a következő hetek munkájában.

Sári Nándor az InfoRádió sportmagazinjában elismerte, hogy nehéz helyzetben vette át Kovácsékat. Megjegyezte, hogy nagy volt rajta a nyomás, mert néhány nap alatt is el lehet rontani egy versenyző korábbi munkáját.

Korábban a közszolgálati televízió reggeli műsorában Fábián László azt mondta, hogy Kovács Katalin esélyeit egy sarlatán sem tudná elrontani. Sári erre úgy reagált: edzőkollégájának ez korábban már kétszer is sikerült más versenyzőkkel.

Sári Nándor úgy vélte: a Fábián-házaspárnak szelektív a memóriája, hiszen Fábiánné korábban maga mondta neki, hogy Benedek Dalma nem való csapathajóba, most pedig éppen ő akarta mindenáron szerepeltetni négyesben.

Az edző megjegyezte: Janics Natasa sokkal jobb csapatember Benedeknél, akit egyébként szintén kiváló képességű versenyzőnek tart.

A szakember az InfoRádióban arról is beszélt, hogy szükség lenne egy valódi tartalékra, mert a kijelölt Benedek Dalma és Paksy Tímea a jelek szerint nem folytatja a felkészülést az olimpiára. Sári Nándor hozzátette: meg tudja őket érteni a nagy csalódás után, helyettük Patyi Melindát javasolja erre a szerepre.

A tréner hét tanítványától hat számban összesen legalább három aranyérmet vár Pekingben.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×