Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Angyal: Benedekkel nem lenne jobb a négyes

Nem lenne jobb Benedek Dalmával a magyar női kajak négyes - jelentette ki Angyal Zoltán szövetségi kapitány az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában.

A szakvezető szerint Kovács Katalin képes lehet a sikeres triplázásra a pekingi olimpián, mivel az MTK 23-szoros világbajnoka kiemelkedő formában van, és remekül szerepelt az év eddigi versenyein. Angyal Zoltán megjegyezte, hogy az eredményes augusztusi két naphoz szükség lesz egy feszültségmentes felkészülésre.

A szövetségi kapitány azt mondta, hogy sajnálja az olimpiáról lemaradó Benedek Dalmát és Paksy Tímeát, de nem térhet el a válogatási elvektől, amelyek szerint nem az egyesben nyújtott teljesítmények alapján, hanem a négyes válogatón dől el az olimpiai szereplés a csapathajóban. (A végső döntést a magyar szövetség elnöksége jövő pénteken hozza meg.)

Megjegyezte: ő maga tavaly azt javasolta, hogy az egyéni teljesítményeket figyelembe véve lehessen variálni, de éppen a sikeredző Fábiánné Rozsnyói Katalin és Benedek Dalma érvelt a legintenzívebben ennek az ellenkezője mellett, az elnökség pedig tavaly októberben Fábiánnéék érveit fogadta el.

Angyal Zoltán arról is beszélt, hogy Benedek Dalma hiába a második legjobb egyesben, nem alkalmas a csapathajóban való szereplésre, ezt pedig éppen Fábiánné mondta korábban a másik női csoport irányítását azóta elvállaló Sári Nándornak.

A szakvezető nem érti, hogy Benedek Dalma az InfoRádióban miért a magyar szövetség elnökségét hibáztatta, ráadásul a Dunaferr versenyzőjének is van felelőssége abban, hogy Kovács Katalin elhagyta Fábiánné egyre rosszabb légkörben dolgozó csoportját, és kialakult a számára végül előnytelen helyzet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×