eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Görbiczék a román sztárcsapat ellen is megőrizték hibátlan mérlegüket

A Győr hazai közönség előtt 30-27-re nyert a román Valcea ellen a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a középdöntő harmadik fordulójában. A magyar bajnoki listavezető szezonbeli 28. tétmérkőzésén a 28. sikerét aratta.

Pálinger, Vérten és a hőemelkedéssel játszó Görbicz vezérletével jól kezdett a Győr, és hamar elhúzott 5-2-re, erre azonnal időt kért a rivális.

Ezután tempót váltott a Valcea, ám így is állandósult a 3-4 gólos előny. A románok több poszton cseréltek, de ez sem segített, és negyedóra elteltével már 12-6 volt az állás.

A hazaiak remekeltek, a védőfal, illetve Pálinger jól teljesített, indításokból rendre "könnyű" gólokat lehetett szerezni.

Ahogy jött egy kis hullámvölgy (25. perc: 14-10), Konkoly Csaba időt kért. A szünet előtti szakaszban is jobb volt a Valcea, még emberhátrányban is betalált.

A második félidő elején mindkét oldalon sok helyzet kimaradt, Görbicz pedig külön őrzőt kapott. A szellemi vezér így is sokat tudott hozzátenni a játékhoz: remek (gól)passzokat adott, főleg Tomorinak. Megint nőtt a különbség, és a 45. percben 24-17-nél a vendégek időt kértek.

A cserekapus Herr is megbabonázta a Valcea játékosait: első három beállása alkalmával három büntetőt rontott az Oltchim.

Az utolsó tíz perc 26-21-ről indult, majd Pálinger pillanatai következtek újfent, és ezzel el is dőlt, hogy a vendégek nem tudnak felzárkózni.

A Győr sikerével nagyon közel került az elődöntőbe kerüléshez.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×