Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
325.95
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Disztl László a Fehérvár új vezetőedzője

Disztl László lett a Fehérvár labdarúgócsapatának új vezetőedzője - értesült az InfoRádió. A korábbi szakvezető, a horvát Marijan Vlak a múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal.

Disztl László megállapodása fél évre szól. A szakvezető az InfoRádiónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy örül a klubnál történt változásoknak, és könnyen meg tudott egyezni az új tulajdonossal.

Disztl László bízik abban, hogy a csapat együtt marad, és az őszi kilencedik helyet egy jobb pozícióra váltja a szezon végére. A tréner szerint az 5-7. hely megcélozható az együttes számára.

A Fehérvár hétfőn reggel kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Az új tulajdonossal együtt ekkor tűzik ki a célokat a csapat elé.

A 45 éves Disztl László 18 évesen mutatkozott be a Videoton csapatában, ahol pályafutásának legnagyobb sikereit érte el. Tagja volt annak a csapatnak, amelyik 1985-ben játszott a Real Madriddal az UEFA Kupa döntőjében.

Később a Honvédnál is futballozott, majd Belgiumba, az FC Bruges együtteséhez igazolt. 28-szor játszott a magyar válogatottban, végül aktív pályafutását Székesfehérvárott, a Parmalat FC-ben fejezte be 1995-ben.

Vezetőedzőként korábban dolgozott a Parmalatnál, a Zalaegerszegnél és a BKV Előrénél is, az elmúlt időszakban pedig a Fehérvár tartalékcsapatát irányította.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×