Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
325.93
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Válságstáb a Dakar-rali rajtja előtt

A francia kormányszóvivő azt tanácsolta a Dakar-rali részvevőinek és szervezőinek, hogy kerüljék el Mauritániát. A Lisszabonból szombaton elrajtoló mezőny az eredeti tervek szerint a versenytáv jelentős részét a nyugat-afrikai országban teljesítené.

"Tájékoztattuk a rali szervezőt, hogy mekkora kockázatot vállalnak. A külügyminisztérium azt tanácsolja minden francia állampolgárnak, hogy ne utazzon Mauritániába, amíg nincsenek új fejlemények. Ez vonatkozik a rali szervezőire és a résztvevőkre is" - tolmácsolta kormányának álláspontját Laurent Wauquiez.

"A viadal szervezői egy válságstábot hívtak össze, hogy értékeljék a kialakult helyzetet. Tudomásom szerint pénteken reggel sajtótájékoztatón közlik, milyen lépések várhatók" - mondta a 10. Dakarjára készülő Szalay Balázs.

December 27-én a terroristák három katonát megöltek a nyugat-afrikai országban, három nappal korábban pedig fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, míg egyet súlyosan megsebesítettek.

A történtek után Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója tárgyalt a mauritániai tisztviselőkkel és a francia nagykövetség illetékeseivel, majd közölték, hogy biztonságosak lesznek az érintett szakaszok.

Az eddigi tervek alapján 30. Dakar-rali során a versenygépek 9273 km-t tesznek meg, ebből 5736 km a gyorsasági etap. A rajtceremóniát szombaton Lisszabonban tartják, majd következik négy marokkói szakasz, kilenc nap Mauritániában (egy szünnappal) és kettő Szenegálban, ahol január 20-án ér véget a világ legnehezebb tereprali-versenye.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×