Az új többségi tulajdonos beszámolója alapján a sportvállalkozás felhalmozott vesztesége szeptember 30-án meghaladta az egymilliárd forintot, a hiány pedig csak tavaly 258 millióra rúgott.
A cégnek 151 millió forintos tartozása volt az APEH felé, és vizsgálata jelentős elmaradást mutatott ki a klub szakmai stábjával és a játékosokkal, a cég alkalmazottjaival, valamint a könyvvizsgálóval szemben is. (Ez utóbbi tény már önmagában sem tette lehetővé, hogy a könyvvizsgáló érvényes dokumentumokat adjon be az MLSZ Licencadó Testületéhez, mert egy idén életbe lépett törvény szerint a könyvvizsgálónak nem tartozhat ügyfele.)
Garancsi István a múlt héten közölte, hogy 63 millió forint kifizetésével stabilizálta a futballcég gazdasági helyzetét, 113 millió forint adósságot átütemezett, és benyújtotta a fellebbezést a licencügyben.
Az üzletember időközben 82 százalékosra növelte részesedését a Fehérvár FC Kft-ben. Garancsi István bízik abban, hogy a kisebbségi tulajdonosok is hozzájárulnak a cég ügyeinek rendbetételéhez.
A nagyvállalkozó már egyeztetett Warvasovszky Tihamér polgármesterrel, aki arról biztosította Garancsit, hogy a vállalkozásban 6 százalékos részesedéssel rendelkező önkormányzat a jövőben is kiemelten támogatja a klubot.
Új vezetői és szakmai stábbal várhatja a Fehérvár a következő évet. A korábbi ügyvezető igazgatót, Gál Lászlót visszahívták, a helyére ideiglenesen Bozai István került. A munkáját Gál András Levente ügyvéd és Dénes Ferenc közgazdász, sportgazdasági tanácsadó segíti.
Az eddigi szakvezetővel, a horvát Marijan Vlakkal közös megegyezéssel szerződést bontott a klub, így a játékosok január 7-én új vezetőedzővel kezdhetik meg a felkészülést a tervek szerint már sokkal nyugodtabb és rendezettebb 2008-as évre.
Lecsaptak Budapest belvárosára, tömegével vitték az embereket a rendőrök