Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
324.25
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

"Nem engedhetünk meg magunknak egy ilyen mérkőzést"

Legfeljebb az ötödik helyet szerezheti meg a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon, mivel a negyeddöntőben 36-35-re kikapott a címvédő orosz csapattól. Róth Kálmán kétszeres magyar bajnok edző az InfoRádióban azt mondta: el kell gondolkodni azon, hogy nagyon nagy különbségek vannak a csapat játékosai között.

Ön minek tudja be a vereséget?

Világszínvonalú támadójátékot produkáltunk, hiszen 35 gólt lőttünk, a világ talán legjobban védekező és legjobb fizikai adottságokkal rendelkező csapata ellen. Ugyanakkor védekezésben totális csődöt láttam, hiszen 36 gólt kaptunk, és ez eszméletlenül sok. Emiatt nem kerülhettünk a legjobb négy közé. El kell gondolkodni azon, hogyan lehetséges, hogy a világ legjobb kapusa a mi csapatunkban szerepel, mégis ilyen mennyiségű gólt kapunk. És ez nem csak erre a mérkőzésre jellemző.

Ha az eddigi teljesítményt mérlegre tesszük, megérdemelte volna a magyar válogatott a négy közé jutást?

Ez egy nehéz kérdés. Nem biztos, hogy ebben szabad egyértelmű véleményt mondani. Az biztos, hogy nagyon sokat veszítettünk Korea ellen. Nem elsősorban az eredmény miatt, hanem a csapat presztízse miatt is. Azt hiszem, hogy egy ilyen komoly csapat nem engedhet meg magának egy ilyen mérkőzést. Azon is el kell gondolkodni, hogy nálunk a csapat keretében rendkívül nagyok a különbségek a játékosok között. Vannak olyanok, akik képesek világszínvonalon kézilabdázni, ugyanakkora a keret másik részében vagy egy-két olyan ember, aki nem biztos, hogy megüti ezt a szintet.

Ezen a tornán összességében eddig Mehlmann Ibolya sem ütötte meg, pedig ő az alapcsapathoz tartozott az utóbbi időben.

Évek óta komoly probléma, hogy a külföldi szerződések milyen hatással vannak a játékosok további szereplésére. A magyar kézilabdások hozzászoktak egy sajátos terheléshez. Nem hiszem, hogy nem akarta volna a legjobbat kihozni magából, de talán a környezetváltozás nem tett jót neki. De ezzel nincs egyedül. Többen vannak, akik a külföldi csapatokban messze nem tudták azt nyújtani, mint amit akkor, amikor Magyarországon játszottak.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×