Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Kovács Ági ügye: az antidoppingosok nem hagyják annyiban

Bár a Magyar és a Nemzetközi Úszó Szövetség is felmentette Kovács Ágnest a doppingvád alól, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség adott esetben továbbra is léphet az olimpiai bajnok úszó ügyében - mondta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

Kovács Ágnes október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 milliliter mennyiségű mintát szolgáltatott, az előírt 75 milliliteres minimummennyiség helyett.

Az általa szolgáltatott mennyiség doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható.

A doppingvádak alól először a Magyar Úszó Szövetség mentette fel, majd ezt a döntést a Nemzetközi Úszó Szövetség is elfogadta.

Ha a döntésben megjegyzésekkel illetik a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) magyar csoportját és elmarasztalják munkájukat, arra a Magyar Antidopping Csoport (MACS) mindenképpen reagálni fog - mondta Tiszeker Ágnes.

Hozzátette: értelmezni kell, hogy a mindenkire nézve kötelező nemzetközi szabályok miként is értendők.

Kovács Ágnes felmentése nem a MACS kompetenciája, ilyen esetben az ügy lezártnak tekinthető. "De ha a döntést eljárásbeli hibákkal magyarázzák, akkor azt nem hagyjuk annyiban" - hangsúlyozta az antidopping csoport vezetője.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×