Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Az angolok már páholyban ülnek, a többiek melléjük vágynak

Az ötödik forduló következik a Bajnokok Ligája csoportkörében. A Manchester United és az Arsenal mellé várhatóan több gárda is csatlakozik, és már egy körrel a zárás előtt bebiztosítja a továbbjutását.

A Barcelona már egy döntetlennel is biztos továbbjutó - függetlenül a hatodik körtől -, ám nem lesz könnyű dolga a francia bajnok ellen. A katalánok idegenbeli formája meg sem közelíti a hazait, ezért okkal tartanak a meccstől. Ráadásul a csapat francia csatára, Thierry Henry sérülése miatt biztosan nem léphet pályára.

Jó hír ellenben a Barca hívei számára, hogy Ronaldinho, aki kihagyta a Recreativo elleni, szombati bajnoki mérkőzést, visszakerült a keretbe. Valószínűleg játszik is, míg Henryt a fiatal Bojan Krkic pótolja.

A Lyon az utóbbi hetekben jó formába lendült, sokkal jobba, mint a két csapat első mérkőzése idején volt. Mindez, persze, a Barcelona ellen nem garancia a sikerre, különösen, hogy a leggólerősebb csatár, Karim Benzema megsérült a szombati, a Rennes elleni bajnoki mérkőzésen.

Alain Perrin, a Lyon edzője szerint, ha a mérkőzést hétfőn rendezték volna, a válogatott csatár biztosan nem játszik. Kedd estére talán jobb állapotban lesz.

A VfB Stuttgart számára már tét nélküli az utolsó két mérkőzés, a német bajnok semmiképpen nem tud előrelépni a negyedik helyről. Mario Gomez, a csapat házi gólkirálya megsérült a mellén (!) a hétvégi bajnoki mérkőzésen, fölösleges lenne kockáztatni a játékát.

E csoport
Stuttgart-Rangers
Lyon-Barcelona
A csoport állása: 1. Barcelona 10 pont, 2. Rangers 7, 3. Lyon 6, 4. Stuttgart 0

A Manchester United már továbbjutott, és győzelemmel a csoportelsőséget is bebiztosítja. Sir Alex pihentetni kívánja néhány kulcsemberét.

John O'Shea, Darren Fletcher és Tomasz Kuszczak bekerül a kezdőcsapatba, sőt valószínűleg Nemanja Vidics is játszik, a szombaton megsérült Gerard Pique helyén. A két portugál, Nani és Cristiano Ronaldo, a tervek szerint, pályára lép korábbi klubja ellen.

A csoport másik találkozóján a Dinamo Kijev a tartalékos AS Romát fogadja. Az olaszok három sérült kulcsjátékosuk, Francesco Totti, Simone Perrotta és Philippe Mexés nélkül lépnek pályára.

Ha a Man United legyőzné a Sportingot, a Roma az ukrajnai mérkőzés eredményétől függetlenül továbbjutó. Természetesen, ha a Farkasok nyernének Kijevben, a Sporting akár nyerhet is az Old Traffordon.

F csoport
Dinamo Kjev-AS Roma
Manchester United-Sporting CP
A csoport állása: 1. Manchester United 12 pont, 2. AS Roma 7, 4. Sporting CP 4, 4. Dinamo Kijev 0.


A G csoportban kusza a helyzet: ha például, a CSZKA Moszkva pontokat venne el a PSV-től, a Fener és az Inter az egymás elleni találkozójuktól függetlenül továbbjut. Ráadásul a csoport (jelenlegi) első és második helyezettje úgy lép majd pályára a San Siróban, hogy már tudja, miként végződött a moszkvai mérkőzés.

A már Milánóba érkezett Fenerbahce vezetőedzője, a brazil Zico - maga is játszott hajdanán a Serie A-ban, az Udinese színeiben, nem mellékesen sokkal erősebb klubot érdemelt volna - azt mondta az újságíróknak, hogy megpróbálja majd rábeszélni honfitársát, Adrianót, hogy, ha elhagyja az Intert, válassza a Fenert. Tudni kell: a Flamengo egykori csatárcsillagának a klub legendája, vagyis Zico volt a gyermekkori példaképe.

G csoport
Internazionale- Fenerbahce
CSZKA-PSV
A csoport állása: 1. Inter 9 pont, 2. Fenerbahce 8, 3. PSV 4, 4. CSZKA 1


Az Arsenal már továbbjutott, Arsene Wenger nem is titkolja, tartalékos csapatot küld pályára Sevillában. A sérült Alekszandr Hleb, Robin van Persie és Abou Diaby el sem utazott Andalúziába, de nem játszik William Gallas és Emmanuel Adebayor sem.

Az egyik csatár Nicklas Bendtner lesz, akire immár érdemes külön is figyelnünk: a magyar válogatott ellenfele lesz a világbajnoki selejtezőkön. Ha a Sevilla vagy a Steaua pontot szerez kedd este, az UEFA-kupa-győztes már a hatodik fordulótól függetlenül továbbjut.

H csoport
Steaua- Slavia
Sevilla-Arsenal
A csoport állása: 1. Arsenal 10 pont, 2. Sevilla 9, 3. Slavia 4, 4. Steaua 0.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×