eur:
397.26
usd:
356.82
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

A Roma, az Inter, a Barca és a Sevilla is továbbjutott a BL-ben - videók

Az Inter bejutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, mivel hazai pályán 3-0-ra nyert a Fenerbahce ellen. Szintén nyolcaddöntős a Roma, miután Vucsinics vezérletével 4-1-re diadalmaskodott a Dinamo Kijev otthonában. A Sevilla az Arsenal elleni 3-1-es sikerrel biztosította helyét a következő körben. A Lyon 2-2-es döntetlent játszott a Barcelona ellen, így a katalán együttes is nyolcaddöntős lett. A Manchester United továbbra is száz százalékos.

Huszonhét gól esett a Bajnokok Ligája nyolc kedd esti mérkőzésén, az Arsenal és a Manchester United mellé négy csapat, a Barcelona, a Roma, az Inter és a Sevilla lépett előre, a "továbbjutottak klubjába". A hatodik csoportkörben még a Rangers és a Lyon, illetve a Fenerbahce és a PSV küzd majd a továbbjutásért.

A Barcelona Ronaldinho nélkül kezdett Lyonban, de még a brazil csillaggal sem szerzett volna gyorsabban gólt. A 3. percben ugyanis már vezetett, Messi, Krkic és Iniesta akciójából utóbbi pontos lövéssel vette be Vercoutre kapuját. A Lyon hamar kiegyenlített: Juninho Pernambucano 35 méteres szabadrúgása után a labda elment a védők (és a helyezkedő, sőt Fred esetében vélhetően lesen helyezkedő támadók) között, s bepattant Victor Valdez kapujába.

A félidő hátralévő része nyílt, több helyzetet is hozó játékkal telt, a legnagyobb esélye a franciáknak volt - egykori játékosuk, az immár a Barcelonát erősítő Abidal azonban a gólvonalon állva mentett.

A második félidő elején a Krkic által kiharcolt büntetőt Lionel Messi gólra váltotta, s ezzel eldőlt a mérkőzés: attól kezdve a katalánok irányítottak, függetlenül attól, hogy a teljes második félidőt a lelátóra száműzött Frank Rijkaard irányítása nélkül játszották végig.

Nem tudták kihúzni, ugyanis a hajrában Keita (éppen Abidallal szemben) kiharcolt egy tizenegyest, amit Juninho belőtt.


A másik találkozó még fordulatosabb volt. A Rangers Adam révén vezetést szerzett, ezt a Stuttgart brazilja, Cacau a félidő utolsó akciójából kiegyenlítette. A mexikói Pardo a második félidőben a "svábokat" juttatta előnyhöz, ám a Kékek a csapatkapitányuk, Barry Ferguson révén kiegyenlítettek. Az utolsó szó a román Maricáé volt, 3-2-re nyert a Stuttgart. A Barcelona továbbjutott, s veresége ellenére a Rangers is csak akkor esik ki, ha az utolsó fordulóban, hazai pályán, kikap a Lyontól.

E csoport
Stuttgart-Rangers 3-2
Lyon-Barcelona 2-2
A csoport állása: 1. Barcelona 11 pont, 2. Rangers 7, 3. Lyon 7, 4. Stuttgart 3


A jelek szerint a Dinamo Kijev ahhoz elég erős, hogy bekerüljön a BL főtáblájára, de ahhoz már nem, hogy ott méltó vetélytársa legyen a többieknek. Másképpen: a Manchester United után a Romától is egy négyest kapott, szerzett pont nélkül zárta hazai szereplését. A mérkőzés főszereplője a montenegrói Vucsinics volt, aki két gólt is szerzett, ráadásul a harmadiknál is "besegített" Panuccinak. Az olaszok negyedik gólját Giuly, az ukránokét Bangoura lőtte.



A másik találkozón a Sporting, nagy meglepetésre, vezetést szerzett Abel révén a tartalékos Manchester United ellen, az angol bajnok azonban a második félidőben előbb döntetlenre mentette a mérkőzést a csereként beállt Carlos Tévez révén, majd a Sportingot egykori játékosa, Cristiano Ronaldo a 90. percben esett gólja "kivégezte". A Manchester United és a Roma is továbbjutott.


F csoport
Dinamo Kjev-AS Roma 1-4
Manchester United-Sporting CP 2-1
A csoport állása: 1. Manchester United 15 pont, 2. AS Roma 10, 4. Sporting CP 4, 4. Dinamo Kijev 0.


Moszkvában a PSV életben tartotta továbbjutási reményeit, miután Farfán fejes góljával 1-0-ra nyert a szétesően, gyengén futballozó CSZKA Moszkva ellen. Az oroszok, függetlenül hatodik mérkőzésüktől, kiestek, még az UEFA-kupában sem játszhatnak tovább.
Milánóban a Fenerbahce - a San Siróba "visszatérő" Roberto Carlosszal a soraiban - az első félidőben nagyon jól tartotta magát az Inter ellen.

A második félidő azonban az olasz bajnoké volt, a kék-feketék mindkét csatára, Julio Cruz és az influenzásan játszó Zlatan Ibrahimovic is gólt szerzett. "Ibrának" ez volt az ötödik gólja a sorozatban, vezeti a BL góllövőlistáját. Ráadásul a hajrában még a csereként beállt Jiménez is gólt lőtt - a szünetben kevesen gondolták volna, hogy három góllal nyer az Inter.

Az Inter megnyerte a csoportot, a Fener és a PSV között az utolsó forduló dönt. A törökök a CSZKA-t, a hollandok az Intert fogadják majd.



G csoport
Internazionale- Fenerbahce 3-0
CSZKA-PSV 0-1
A csoport állása: 1. Inter 12 pont, 2. Fenerbahce 8, 3. PSV 7, 4. CSZKA 1


Némi túlzással Arsene Wenger feladta a Sevilla elleni mérkőzést, miután egyébként is sok sérültjén kívül néhány egészséges kulcsjátékosát is otthon hagyta. Noha az Arsenal szerzett vezetést a Sánchez Pizjuán Stadionban a horvát-brazil Eduardo da Silva révén, a Sevilla túl jó csapat ahhoz, hogy ekkora előnyt kapjon. Keita, majd a nagy formában lévő Luis Fabiano még az első félidőben fordított.

A második játékrész is az UEFA-kupa-győztesé volt, sőt Kanouté a 89. percben belőtte a saját maga által kiharcolt tizenegyest. A Sevilla sikere érdektelenné tette a másik találkozó eredményét. Az Arsenalnak ez volt az első veresége tétmérkőzésen a 2007-20108-as szezonban.



A Steaua Badea a 12. percben szerzett góljával vezetett, majd a Slavia 12 perccel a mérkőzés vége előtt, Senkerik révén, kiegyenlített. Az Arsenal és a Sevilla továbblépett, a Slavia tavasszal az UEFA-kupán folytathatja nemzetközi szereplését.

H csoport
Steaua- Slavia 1-1
Sevilla-Arsenal 3-1
A csoport állása: 1. Sevilla 12 pont, 2. Arsenal 10, 3. Slavia 5, 4. Steaua 1
.

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×