Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.67
bux:
144836.02
2026. november 5. csütörtök Imre

Mourinho és Klinsmann is bejelentkezett az angol kapitányi címért

Meggondolta magát José Mourinho: a hírek szerint a portugál tréner mégis érdeklődik az angol válogatott szövetségi kapitányi posztja iránt. Közben Jürgen Klinsmann is jelezte: szívesen lenne Steve McClaren utódja.

Röviddel azután, hogy Steve McClarent leváltották, José Mourinho kijelentette: nem vállalja az angol nemzeti tizenegy vezetését, és Jürgen Klinsmann sem kapkodott a lehetőség után.

Úgy tűnik azonban, hogy a trénerek meggondolták magukat, így az angol szövetség (FA) igazgatója, Brian Barwick három külföldi szakember közül választhat majd, Fabio Capello ugyanis már korábban jelezte: nem lenne ellenére a válogatott szakmai vezetése.

A legizgalmasabb választás minden bizonnyal a Chelsea korábbi menedzsere lenne. A portugál szakember egyes források szerint megváltoztatta álláspontját.

"Nem csukta be az ajtót: a munka vonzó lehet számára" - mondta egy informátor.

A hír örömteli lehet a szurkolók számára, akik már McClaren leváltásakor Mourinhót követelték az angol kispadra.

Klinsmann is jelentkezik

Időközben Jürgen Klinsmann, a német válogatott volt kapitánya is jelezte: nem lenne ellenére elvállalni a feladatot.

"Ha vannak pletykák, amelyek a munkával kapcsolatban említenek, el kell fogadnom, és minden gond nélkül teszem" - mondta a német szakember.

Jürgen Klinsmann ugyanakkor leszögezte: a feltételeknek megfelelőeknek kell lenniük. Amióta a tréner otthagyta a német válogatottat, több jelentős csapat vezetését utasította vissza, mert azok nem feleltek meg személyes vagy szakmai feltételeinek.

A 43 éves Klinsmann nemrég jelezte, hogy szívesen lenne szövetségi kapitány, és szoros kapcsolatot tart az európai és dél-amerikai top klubok vezetőivel. Emellett a hírek szerint folyamatosan figyelemmel követi az angol labdarúgó-bajnokság eseményeit kaliforniai otthonából.

Korábban a Bayern München elnöke, Franz Beckenbauer úgy nyilatkozott: Klinsmann lenne az ideális jelölt a feladatra, Brian Barwick azonban közölte, lehetséges, hogy az új szövetségi kapitány kinevezésével vár a 2008-as Európa-bajnokság végéig, a döntés előtt pedig kikéri az angol élklubok menedzsereinek, Sir Alex Fergusonnak és Arsene Wengernek a véleményét is.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×