Ismét játékos kedvükben voltak az angol szakújságírók, akik megválasztották minden idők legjobb AC Milanját. A BEK és a Bajnokok Ligája összesen hétszeres győztese, jelenlegi címvédő álomkeretében a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának szupercsapatából öten is bekerültek.
A Milan történetének fantasztikus gazdagságát mutatja, hogy olyan meghatározó játékosok nem fértek be, mint az Aranylabda idei legfőbb várományosa, a brazil Kaká, a kétszeres világbajnok, szintén aranylabdás Ronaldo, vagy a holland Ruud Gullit.
Az aranylabdások közül kimaradt az ukrán Andrij Sevcsenko és a libériai George Weah is - és még sorolhatnánk hosszan, de inkább nézzük, kiket tartottak méltónak a szakújságírók!
Lorenzo Buffon (kapus, 1949-1959 között játszott a Milánban)
A jelenlegi olasz válogatott Gianluigi Buffon nagyapjának az unokatestvére az ötvenes években négyszer nyert bajnokságot a Milánnal. Húszévesen debütált és egy évtizeden keresztül volt a klub kapusa. A 15-szörös olasz válogatott kapus később játszott a Genoában és a városi rivális Interben is.
Mauro Tassotti (védő, 1980-1997)
A legendás Tassotti, Baresi, Costacurta, Maldini védősor alaptagja, aki 581 mérkőzést játszott a Milánban. A Laziótól igazolt hátvéd nyolcszor szerepelt a válogatottban is, érdekesség, hogy korábbi klubedzője, Arrigo Sacchi egyszer sem tartotta méltónak a címeres mezre. Jelenleg az első csapat pályaedzője.
Franco Baresi (védő, 1977-1997)
Az olasz futball egyik legnagyobb legendája, az Évszázad játékosának választott Franco Baresi húsz évig játszott a milánói klubban (jelenleg az utánpótlásért felel). Egészen elképesztő 716 mérkőzésen lépett pályára vörös-feketében, amit a Milan a többi között 6-os mezének visszavonultatásával honorált.
Csak Baresihez mérhető ikon, aki immár 22 éve szolgálja a Milant. Olasz válogatottsági rekorder (126 alkalommal húzta magára az azúrkék mezt), a kilencvenes évek elejének talán legjobb balhátvédje. Egy másik Milan-hős, Cesare fiaként klubszinten mindent megnyert (ötszörös BEK ill. BL-győztes). Harminckilenc évesen is ő a Milan csapatkapitánya.
Giovanni Trapattoni (középpályás, 1960-1971)
A legtöbben már az egyik legsikeresebb klubedzőként ismerik, talán kevesebben tudják róla, hogy kemény védekező középpályásként szerzett magának nevet. Több mint tíz évig riogatta a Milan ellenfeleit, nem is akárhogyan, hiszen két bajnokságot és két BEK-et is nyert a rossonerikkel. Egyik mérkőzésén Pelét is leradírozta a pályáról. Később edzőként a Juventussal érte le legnagyobb sikereit, de ült az olasz válogatott és a Bayern München kispadján is.
Frank Rijkaard (középpályás, 1988-1993)
A legendás Rijkaard-Gullit-Van Basten holland trió tagjaként alapjaiban határozta meg a Milan játékát a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján. Sokan alulértékelték, pedig védekező középpályásként kulcsszerepet játszott. 148 olasz élvonalbeli mérkőzésen 16 gólt lőtt. Jelenleg a Barcelona vezetőedzője.
Gianni Rivera (középpályás, 1960-1979)
Az olasz futball egyik első aranyifjaként 15 éven keresztül kápráztatta el a Milan híveit (összesen 19 évig volt a csapat tagja). A klub 19 éves korában igazolta az Alessandriából, 501 alkalommal húzta magára a vörös-fekete mezt. A válogatottban 60 alkalommal lépett pályára, de igazán kiugró teljesítményt csak ritkán mutatott. 1969-ben Aranylabdát kapott.
Niels Liedholm (középpályás, 1949-1961)
A passzok svéd mestere 359 mérkőzésen 81 gólt lőtt. Sikeres volt szakvezetőként is, a Milannal és a Romával is bajnokságot nyert. Az egyik városi legenda szerint egyszer két szezonon keresztül nem volt egy rossz passza... Ami még ha nem is igaz, mutatja nagyságát.
A svéd kontingens másik tagja, nyolc szezont húzott le a milánóiaknál, ebből ötször gólkirály volt. A Milanban játszott 257 mérkőzésén 210 gólt lőtt, ebből 35-öt egy bajnokságban. Beceneve eredeti foglalkozására utalva a "tűzoltó" volt.
Marco Van Basten (csatár, 1987-1995)
A modern labdarúgás egyik kiemelkedő alakja a háromszoros aranylabdás holland. Gólátlaga hasonló Nordahléhoz, 168 mérkőzésen 108 gólt lőtt. Kétszer volt olasz gólkirály, Rijkaardhoz (és az ebből az összeállításból kimaradó Gullithoz) hasonlóan Európa-bajnok, karrierje második felét sajnos sérülések hátráltatták. Térdsérülés miatt kellett 1995-ben, 31 évesen visszavonulnia, de akkor már két éve gyakorlatilag nem lépett pályára.
Jose Altafini (csatár, 1959-1966)
A brazil támadó első milanos évében bajnokságot nyert a csapattal. 1963-ban meghatározó tagja volt a BEK-győztes gárdának. Később a Napoliban és a Juventusban is játszott. Sajátos beceneve volt: "Conileone" - azaz félig nyúl, félig farkas.
Arrigo Sacchi (vezetőedző, 1987-1991)
Az akkor másodosztályú Parmától szerződtette Silvio Berlusconi. A dúsgazdag tulajdonos döntését igazolta, hogy a szakember rögtön az első évében bajnokságot nyert a Milannal. A klubnál töltött négy éve alatt az együttes harmadiknál soha nem végzett rosszabb helyen. Két BEK-et, két Világkupát és egy Európai Szuperkupát is nyert az együttessel. Forradalmasította az olasz futballt a 4-4-2-es felállással alkalmazott letámadással. Öt évig (1991-1996) volt olasz szövetségi kapitány, az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságon ezüstérmes lett együttesével, miután a döntőben 11-esekkel kikaptak Brazíliától.