Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.58
bux:
147442.36
2026. november 5. csütörtök Imre

Forma-1: a Ferrari esze a Hondához igazolt!

Ross Brawn egy év pihenő után visszatér a Forma-1-be, de nem korábbi istállójához, a Ferrarihoz, hanem a Hondához.

Ross Brawn 1976-ban került kapcsolatba az autóversenyzéssel, amikor a March Forma-3-as csapatánál kapott állást. Innen a Forma-1-es Williams-hez vezetett az útja, majd a Haas's Force csapatnál tevékenykedett, melynek megszűnése után 1986-ban az Arrowsnál kötött ki.

Ross Brawn részt vett a Jaguár 1991-es Sportautó világbajnoki címének megszerzésében, majd a Forma-1-es Benetton istállóhoz igazolt. Itt kezdett el együtt dolgozni Rory Byne-nal, és Michael Schumacherrel. Együttműködésük a Benettonnál két világbajnoki címet hozott, majd az egész társaság átment a Ferrarihoz, ahol további öt világbajnoki címet szereztek.

Michael Schumacher visszavonulása után a stratégiáért felelős, zseniális fejszámoló (atomfizikus) Ross Brawn is bejelentette, hogy egy évet pihenne. A Ferrarival továbbra is szoros kapcsolatot tartó szakember azonban a pihenőév után mégsem maranellóba, hanem a Honda istállóhoz tér vissza.

Sajtóértesülések szerint Brawn a korábbi technikai igazgatói poszt helyett a Ferrari csapatvezetője szeretett volna lenni, míg a Hondánál ezt a későbiekben biztosítani tudnák számára.

Szerző: Domanits András

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×