Két magyar játszott az UEFA-kupa csoportkörének 1. fordulójában: Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén döntetlent ért el a svéd Elfsborg otthonában, Borasban, míg Juhász Roland együttese, az Anderlecht simán, 2-0-ra nyert a Hapoel Tel-Aviv ellen.
Menesztették a Tottenham edzőjét
Kikapott a White Hart Lane-en a Tottenham a Spanyol Kupa-döntős Getafétól. A vereség a holland menedzser, Martin Jol állásába került. Jol 2004 novembere óta irányította a Spurst, amelytől ebben a szezonban a klubvezetők, a szurkolók és a média is sokkal jobb szereplést várt.
Jol mellett távozik a pályaedző, Chris Hughton is. A vasárnapi bajnoki mérkőzésen Clive Allen, az ificsapat edzője (a klub korábbi remek játékosa) irányítja majd a csapatot. A BBC szerint a legesélyesebb jelölt a menedzseri posztra Juande Ramos, a Sevilla edzője.
Egy tinédzser mentette meg a Bayernt
A Bayern München, amely ebben a szezonban még egyetlen sorozatban sem szenvedett vereséget, a 85. percben vesztésre állt a belgrádi Marakanában. Miroslav Klose vezető gólját követően a Crvena zvezda ugyanis fordított.
Ám akkor a mindössze öt perccel korábban beállt Toni Kroos a balszélről küldött szabadrúgását követően Klose a hálóba fejelt, majd a 94. percben a fiatal játékos - kapushibából - a győztes gólt is megszerezte.
Kroos 1990. január 4-én született Greifswaldban, Németország északkeleti részén, közel a lengyel határhoz. Az Európa és egyben Németország első egyeteméről is híres, ötvenezres várost nemrégiben az ország legdinamikusabban fejlődő településének nevezték, de az ifjú futballista hamar kinőtte.
Bár hétévesen a Greifswalder SC színeiben kezdett játszani, 2002-ben átigazolt a Hansa Rostockba. Négy év után, 2006 nyarán a Bayern München leszerződtette. Uli Hoeness az éppen akkor távozó Michael Ballack majdani utódát látta a remek rúgótechnikájú, ügyes középpályásban.
Toni Kroos eddigi pályafutásának legnagyobb sikerét az idei U17-es világbajnokság hozta meg. A német válogatottal bronzérmet nyert, öt góljával a torna bronzcipőse lett, s megkapta a legjobb játékosnak felajánlott aranylabdát.
Teljesítményét látva már mindenki értette a Bayern vezérkarának nyári nyilatkozatát: a 17 éves srác a sztárokkal zsúfolt első csapat keretéhez tartozik.
A nyáron Ligakupa-győztes lett. 2007. szeptember 26-án mutatkozott be a Bundesligában, az Energie Cottbus elleni mérkőzésen. Emlékezetes játékkal: tizennyolc percen belül két gólpasszt adott Miroslav Klosénak az 5-0-ra megnyert meccsen.
A legutóbbi világbajnokság gólkirályával egyébként is kivételesen jól megértik egymást. Csütörtök este, Belgrádban, ezt megint bebizonyították.
UEFA-kupa, csoportkör, 1. forduló
A csoport
Everton-Larissza 3-1 (Cahil 14., Osman 50., Aninchebe 85., ill. Cleyton 65.)
Zenit-Alkmaar 1-1 (Timoscsuk 43. - 11-esből, ill. Ari 20.)
B csoport
Panathinaikosz-Aberdeen 3-0 (Gumasz 12., Papadopulosz 73., Szalpingidisz 77.)
Lokomotiv Moszkva-Atlético Madrid 3-3 (Biljaletgyinov 27., Odemwingie 61., 64., ill. Agüero 16., 85., Forlan 47.)
C csoport
Villarreal-Fiorentina 1-1 (Capdevilla 88., ill. Vieri 49.)
Elfsborg-AEK Athén 1-1 (Mobaeck 15., ill. Papasz 49.)
D csoport
Basel-Rennes 1-0 (Streller 55.)
Brann Bergen-Hamburger SV 0-1 (Kompany 62.)
E csoport
Leverkusen-Toulouse 1-0 (Kiessling 35.)
Sparta Praha-FC Zürich 1-2 (Slepicka 24. ill. Konde 38., Alphonse 62.)
F csoport
Crvena Zvezda-Bayern München 2-3 (Koroman 16., Milijasz 74., ill. Klose 20., 85., Kroos 94.)
Bolton-Braga 1-1 (Diouf 66., ill. Jailson 87.)
G csoport
Anderlecht-Hapoel Tel-Aviv 2-0 (Frutos 38., 70.)
Tottenham-Getafe 1-2 (Defoe 19., ill. Gutierrez 21., Braulio 70.)
H csoport
Bordeaux-Galatasaray 2-1 (Cavenaghi 52., Samak 63. ill Nonda 21.-11-esből)
Helsingborg-Panioniosz 1-1 (H. Larsson 83. ill. Gundulakisz 45.)
Meghalt Karsai Dániel alkotmányjogász