Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.36
bux:
147730.16
2026. november 5. csütörtök Imre

Kikapott a Barcelona és a Real Madrid is

A Barcelona, majd a Real Madrid is kikapott a spanyol bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján. Bizonyára mindkét gárda megsínylette a válogatott mérkőzések miatti szünetet, kulcsemberei utazgatását, illetve a szerdai mérkőzéseken szerzett sérüléseket - de az Espanyol két gólját két olyan futballista szerezte, aki egy héttel korábban a spanyol válogatottban is gólt szerzett a dánok elleni Eb-selejtezőn.

Az Espanyol és a Real Madrid általában szoros mérkőzéseket vív egymással, az utóbbi hét meccsükből csak kettőn tudott a győztes egygólosnál nagyobb különbséggel nyerni. Sőt: Barcelonában, az Olimpiai Stadionban általában nagyon nehéz dolga van a Real Madridnak, utóbbi négy fellépéséből háromszor veszített.

Legutóbb szombaton, miután az Espanyol Albert Riera és Raúl Tamudo góljával kétgólos előnyhöz jutott, Sergio Ramos pedig csak szépíteni tudott a találkozó hajrájában. A kék-fehérek már a második percben vezettek Riera fejes góljával. A 187 centi magas - korábban kölcsönjátékosként a Manchester Cityben is megfordult - szélsőt állítólag tíz klub, köztük hat angol együttes megfigyelői lestek a tribünről.

Az Espanyol edzője kiabált: Gólfesztivál, gólfesztivál!


Az Espanyol a találkozó nagy részében fölényben játszott, ezért nem keltett meglepetést, hogy az 52. percben Raúl Tamudo is gólt szerzett: a középpályáról kapott labdával elment Fabio Cannavaro mellett, kihasználta, hogy Metzelder Luis Garciát, Sergio Ramos Rierát figyeli, s Iker Casillas kapujába emelte a labdát.

Ernesto Valverde szinte szó szerint majdnem kiugrott a bőréből a második találat után, önmagából kivetkőzve ünnepelte csapata második találatát. Nem előre ivott a medve bőrére, Tamudo gólja tényleg eldöntötte a mérkőzést.

A Madrid már csak szépíteni tudott, Sergio Ramos révén, az utolsó percben. Különlegesség: a mérkőzés három gólját az a három játékos szerezte, akik a dánok elleni Eb-selejtezőn szerezték a spanyol válogatott találatait. A teljesen megérdemelt győzelemmel az Espanyol megerősítette ötödik helyét a bajnoki tabellán, a Heinzét, Robbent és Robinhót is nélkülöző Real Madrid maradt első, miután a Barcelona is kikapott.

Ez nem a Madrid elleni Villarreal

Barcelona simán kikapott a Villarrealtól, amely a szezon során csak egyszer játszott eddig nagyon rosszul: amikor hazai pályán 5-0-ra kikapott a Real Madridtól. A szombat esti azonban teljesen más Villarreal volt.

Manuel Pellegrini a manapság divatos 4-4-1-1-es felállást választotta, a francia világbajnok, Robert Pires előtt a mexikói válogatott Guillermo Franco játszott. A Barcelonában Ronaldinho nem lépett pályára, a fiatal Bojan Krkic került be a kezdő csapatba, pályafutása során először.

A Villarreal szenzációsan kezdett: "Guille" Franco előkészítése után Santi Cazorla a második percben megszerezte a vezetést, majd a 13. percben a Pires elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Marcos Senna váltotta gólra.

Bojan Krkic új csúcsa

A 25. percben az egyébként meglehetősen tompán játszó katalánok szépítettek: Bojan Krkic megszerezte első gólját a Barcelona első csapatában. A 17 éves egy hónapos és húsz napos csatár lett így a Barça történetének legfiatalabb gólszerzője, megdöntve Lionel Messi csúcsát. Éppen Messitől kapta egyébként a labdát...

A rekordok kedvelőinek: Messi régi csúcsa a 2004-2005-ös szezonban született, 17 évesen, 10 hónaposan és 7 naposan talált az Albacete kapujába. Krkic - aki a spanyol bajnokságban a keresztnevén, Bojanként szerepel - a klub történetének harmadik legfiatalab játékosa volt a bemutatkozásakor, s most a spanyol bajnokság történetének harmadik legfiatalabb gólszerzője lett. Csak Xisco (Villarreal, 16 éves 11 hónapos, 18 napos), s még a negyvenes években a valenciai Mena (17 éves egy hónapos hat napos) lőtt nála fiatalabb korábban gólt.

A Barcelona nem sokra ment a szépítő góllal, mert Pires még az első félidőben újabb büntetőt harcolt ki - ezúttal Gaby Militóval szemben -, amiből Senna megszerezte a maga második, csapata harmadik gólját.

A második játékrészben Rijkaard, a Barcelona edzője megpróbálta megerősíteni a támadójátékát. Becserélte Giovanit, Sylvinhót és Gudjohnsent is, de hiába szerepelt hét támadó is a félidő különböző szakaszaiban a csapatában (Giovani, Gudjohnsen, Messi, Henry, Krkic, Iniesta, Deco), a katalánok nem tudtak újabb gólt szerezni.

Ráadásul többet is veszítettek a mérkőzésen a pontoknál: Deco megsérült, a brazil-portugál középpályásra legalább öthetes kényszerpihenő vár.

Nyert a Valencia és a Sevilla is

A szombat további két mérkőzésén vendégsiker született. A Sevilla Luis Fabiano két góljával győzte le a Levantét. A Valencia szinte kiütötte a korábban szebb napokat is megélt Deportivót.

A gólok sorrendje (0-1 Joaquín, 0-2 Baraja, 1-2 Xisco, 1-3 Morientes, 1-4 Morientes, 2-4 Bodipo) jelzi, a Quique Sánchez Flores együttese simán nyert.

Spanyol bajnokság, 8. forduló
Szombati eredmények
Villarreal-Barcelona 3-1
Espanyol-Real Madrid 2-1
Deportivo-Valencia 2-4
Levante-Sevilla 0-2

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×