Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Jönnek a gólbírók és a chipes labda a futballban

A FIFA stratégiai bizottságának legutóbbi ülésén a résztvevők támogatták a szervezet játékvezetői bizottságának döntését, mely szerint a decemberi klubvilágbajnokságon két további asszisztens segíti majd a bírók munkáját.

A két asszisztens gyakorlatilag gólbíróként működik majd. Ugyancsak újítást jelent, hogy ismét kipróbálják az úgynevezett gólvonal technológiát. Ennek lényege, hogy az Adidas és a Cairos által kifejlesztett labdákba mikrochipet ültetnek, s ennek segítségével egyértelműen meghatározható, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon.

A Cairos nevű német cég 2000 óta foglalkozik az "okos labda" kifejlesztésével. A baráti társaságból alakult fejlesztői kör először lézerrel próbálkozott, majd később a bajor Fraunhofer Institute segítségével a beépített chippel kezdett kísérletezni.

A chip elemmel működik, s másodpercenként 2000 jelet képes adni. Súlya 12 gramm. A pálya környékén 12 antenna fogja a jeleit. Az antennák azonnal továbbítják a jeleket egy komputerbe, így a játékvezető azonnal információt kap arról, hogy gól volt-e vagy sem.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×