Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hajnal Tamás a német bajnokság legjobb mezőnyjátékosa!

Öt bajnoki forduló után magyar játékos (holtversenyben) a Bundesliga 1 legjobb mezőnyjátékosa! Hajnal Tamás - saját csapatának kapusa, Markus Miller mögött - Luca Tonival holtversenyben áll.

Hajnal Tamás mindössze nyolc Bundesliga 1-es mérkőzéssel a háta mögött kezdte a mostani szezont, új csapatban. Nem kifejezetten kedvező feltételek ahhoz, hogy valaki a szezon elején kiugróan teljesítsen.

Ám a magyar válogatott középpályás éppen olyan jól futballozik, mint tavaly, a Bundesliga 2-ben - csak éppen a világ legnézettebb bajnokságában, hétről hétre nagy publikum előtt, néhány világsztár ellen.

Az eddigi öt fordulóból négy mérkőzésen játszott. Az elsőn, a Nürnberg ellen az ő két góljával nyert az újonc, 1,5-es osztályzatot kapott, aminél csak egy jobb akad: az egyes.

A második fordulót sérülése miatt kihagyta, majd részese volt a Hannover elleni hazai vereségnek - ott kapta a leggyengébb osztályzatát, 3,5-est. Ám aztán ismét két jó mérkőzés következett: a bajnok VfB Stuttgart legyőzésekor a győztes gól szerzője kettest, a Wolfsburg idegenbeli legyőzésekor az első gól előkészítője 2,5-est kapott.

Hajnal Tamás így a 2,38-as átlagával a Bundesliga 1 legjobb mezőnyjátékosa, az olasz világbajnokkal, Luca Tonival együtt. Három gólt szerzett, két gólpasszt adott.

Ha valaki, még ha csak az ötödik forduló után is, a Bundesliga legjobb mezőnyjátékosa egy világbajnokkal holtversenyben, s mögötte a Bundesliga történetének legdrágább játékosa, a világbajnoki ezüstérmes Franck Ribéry áll - méltán aratja le az elismeréseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×