Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
321.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem is fellebbez a McLaren?

A Forma-1-es McLaren-Mercedes csapat hajlik arra, hogy elfogadja a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által rá kiszabott büntetést, mivel le akarja zárni az úgynevezett kémügyet.

Az FIA Motorsport Világtanácsa csütörtökön első fokon súlyosan elmarasztalta az istállót, a csapat versenyzői - a címvédő spanyol Fernando Alonso és az éllovas angol Lewis Hamilton - azonban megtarthatták pontjaikat.

"Ha nem fellebbezünk, azt azért tesszük, mert le akarjuk zárni az ügyet. Remélem, a többi csapat érteni fogja, hogy a sportágunk érdekeit szem előtt tartva nyeljük le a pénzbüntetést" - mondta szombaton Spa-Francorchamps-ban, a Belga Nagydíj helyszínén Ron Dennis csapatfőnök.

A csütörtöki ítélet után hat napja van a McLaren-Mercedesnek arra, hogy fellebbezzen. Ron Dennis azt mondta, megteszi majd a javaslatát a részvényeseknek, akik aztán döntenek.

A wokingi istálló hivatalos álláspontja szerint semmilyen előnyük nem származott abból, hogy eljutottak hozzájuk dokumentumok, azokból nem használtak fel semmit. Fellebbezésük esetleges elmaradása pedig egyáltalán nem azt jelenti, hogy elismernék bűnösségüket.

Eközben Alonso menedzsere úgy nyilatkozott, hogy a pilóta marad a McLarennél, nem tárgyalnak senkivel az átigazolásról. A szaksajtó a Magyar Nagydíj óta arról cikkezik, hogy a címvédő visszatérhet a Renault-hoz.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×